Hírek - 2020. május 25.Római karnevál: a múlt tükrében
A Római karnevál hármas koprodukcióban a Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a marosvásáhelyi Spectrum Színház együttműködésében jött létre. Hubay Miklós darabja valós események alapján íródott. Főhősét, Lánczy Margitot a Nemzeti Színház ünnepelt színésznőjét egy koncepciós per után börtönbe zárták. Szabadulása után páholynyitogatóként alkalmazták.
Pataki András elmondta: a színmű választása számára arról is szól, a hivatásukat évtizedekig művelő kollégák megérdemlik, hogy gondolkodjanak bennük a jelen alkotói, elsősorban a tehetségük, érdemeik elismerése miatt.
Az előadásban Margitot a hatvanadik színházi évadját kezdőd Farkas Ibolya, az Írót Györffy András (Jászai-díjas), a Direktort Kárp György, Zénót Wischer Johann (Bánffy Miklós-díjas) alakítja. A színművet egy részből álló stúdiószínházi darabként Molnár Anikó dramatizálta, ezt alkalmazta mai színpadra Pataki András, aki az előadás játékterét is kialakította. A jelmez Szélyes Andrea munkája.
A Rómak karnevált nagy sikerrel játszották már Zentán, s díszelőadásként meghívást kapott az XXXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. A mostani tervek szerint augusztusban rendezik meg a rangos szakmai találkozót. Mindemellett az Esztergomi Várszínház is játszaná a darabot az idei évadában.
Beharangozó írások, érdekességek az előadásról honlapunkon ezeken a helyeken:
https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1550-romai-karneval-iroszemmel.html
https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1538-romai-karneval-jatek-az-eletert%C2%A0.html
https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1515-ez-az-eletem.html
https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1493-romai-karneval-igaz-tortenet.html
https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1365-vastaps-a-romai-karnevalnak.html
https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1248-romai-karneval-egy-palya-az-eletert.html