
Hírek - 2020. november 7.Sikeres mesés matiné
A járvány újbóli erősödése, az oktatási intézményeknek tett, a kulturális és sportrendezvények látogatására vonatkozó központi ajánlásokat figyelembe véve nem hirdetett egyetemista, középiskolás, felsős, alsós és óvodás bérletet a Soproni Petőfi Színház az idei szezonban. A színház iránt érdeklődő gyermek és ifjúsági korosztálynak, illetve felsősöknek és alsósoknak most novembertől tartanak jeggyel látogatható hétvégi, szombati és vasárnapi matiné előadásokat, ahová szüleikkel együtt vagy akár egyénileg eljöhetnek.
Ezen a hétvégén mesemondás, koncert és bábszínház várta a nézőket a soproni teátrum novemberi matinéjának keretében. Örömteli, hogy a családok továbbra is bíznak a színházban és fegyelmezetten betartva a biztonsági előírásokat eljönnek a meghirdetett előadásokra.
A következő hónapban, december 6-án fergeteges hangulat, igazi koncertlégkör jellemzi majd a Tücsöklakodalom című zenés kalandozást. Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, énekes óvodásoknak és alsósoknak szóló nagy sikert arató előadásának a premierje a leghűségesebb város teátrumában volt tavasszal, majd a produkció szerepelt Esztergomban, Pécselyen, Magyarpolányban és Dörgicsén.
Az előadásban olyan közismert, generációkat átölelő dalok szólalnak meg, mint a Hol jártál báránykám, a Sárga csikó, csengő rajta, a Virágéknál ég a világ, a Kutyavér, az Egyszer egy királyfi, a Kétkrajcáros dal, A pad alatt. Játsszák a Tücsökzenekar, valamint Molnár Anikó és Papp Attila soproni színművészek. A produkció zenekarában Szarka Gyulával Jelasity Péter (szaxofon, furulya), Nagy Szabolcs (billentyűs hangszerek), Varjú Attila (ütőhangszerek) muzsikál együtt.
_o1mo_xr9g.jpg)
_67rc_799c.jpg)