Hírek - 2020. október 9.Római karnevál: meghódított közönség
Az előadás a Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház koprodukciójában jött létre. Látható volt már Zentán, s nyáron az Esztergomi Várszínház ezzel a darabbal nyitotta meg az évadát a nemzeti összetartozás jegyében. A Római karnevál díszelőadásként meghívást kapott a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljára. A rangos szakmai találkozón Farkas Ibolya Margit megformálásáért a zsűri színészi nagydíját érdemelte ki. A produkcióban szereplő Kárp György pedig életműdíjat vehetett át.
A mostani soproni első előadás különlegessége volt, hogy Pintér Gábor ugrott be Wischer Johann szerepébe. Ő szintén nagy tapsot kapott teljesítményéért, akárcsak Györffy András és Kárp György. A legnagyobb ünneplésben, tapsban a főszereplő, Farkas Ibolya részesült. Az erdélyi színjátszás 81 éves legendájának ez a hatvanegyedik színházi szezonja. Pataki András a pályafutása előtt tisztelegve választotta számára Hubay Miklós darabját.
A Római karnevál A padlás után a második őszi bemutatója volt a hűség évadának, és a visszajelzések szerint mindkét előadás elnyerte a közönség tetszését. A darab októberben, novemberben, januárban és februárban látható Sopronban.