Hírek - 2021. január 16.Mesterek ritmusvarázslata

Milyen kalandos út vezet a lábasokon, serpenyőkön való játéktól a Grammy-díjig? Világsztároktól, mesterdobosoktól, ütőhangszeres nagyágyúktól tudhatják meg ezt és leshetik el a fortélyokat a fiatal generáció tagjai a SopronDrumon július 15-18. között. A dzsessztől a rockon át a komolyzenéig széles műfaji skálát ölelnek fel Billy Kilson, David Friedman, Rob Knopper, Szendőfi Péter kurzusai. A fiatalok életre szóló élményt szerezhetnek ezeken az alkalmakon. Egy kis ízelítő, kik is érkeznek az Európában egyedülálló fesztiválra, hogy workshopokat tartsanak, s megosszák a titkot: meghódíthatók a kontinensek színpadai két dobverővel.

A SopronDrumon a David Sanborn Acoustic Band tagjaként színpadra lépő Billy Kilson dobos szerepelt olyan lemezeken, amelyek kiérdemelték a Grammy-díjat. Most nemcsak zenél a barlangszínházban, hanem július 16-án pályafutásának egyik fontos céljaként a Soproni Petőfi Színházban mesterkurzust tart a fiataloknak. Ők pedig elmondhatják, hogy Grammy-díjas dobostól tanultak, ugyanis amikor Billy Dave Holland basszusgitárossal, nagybőgőssel dolgozott, akkor a csapattal együtt elnyerték a kimagasló zenei teljesítményért járó gramofont ábrázoló szobrot, mégpedig kétszer. Az Overtime és a What Goes Around nagyszerű lemezekért jutalmazták a formációt. Ide vezet a kiválasztottság, és persze a napi 14 órai gyakorlás.  

Billy Kilson (David Sanborn Acoustic Band)

Billy Kilson jazzdobos, oktató és zeneszerző meglepő improvizációiról, energikus színpadi jelenlétéről ismert. Változatos stílusokban, fergeteges technikával képes hangszerén fergeteges játszani. A legnagyobbak között tartják számon, s egyik motivációja az, hogy amit megtanult, elért, azt megossza a tanítványaival. 

Mint a legtöbb dobos, Billy Kilson is otthon kezdett ismerkedni a ritmusokkal. A konyhában edényeken, serpenyőkön botokkal, gallyakkal "gyakorolgatott." Édesanyja látva fia zene iránti érdeklődését, beíratta trombitaórákra. Billy később harsonára váltott, majd tizenhatodik születésnapjára megkapta élete első dobfelszerelését. A középiskola után a Berklee Zeneművészeti Főiskolán tanult. Magánórákra járt Alan Dawsonhoz, aki úgy bocsátotta útjára, már mindent megtanított neki, amit tudnia kell. Billy napi 14 órát gyakorolt, hogy egyik példaképe, Tony Williamsnek - akinek szintén Alan volt a mestere - nyomdokaiba tudjon lépni. 


Rob Knopper (a Metropolitan Opera dobosa) 

Rob Knopper sokoldalú művészként játszik, oktat, több hangszeren tanít, zenét szerez, weboldalakat tervez, tehetségeket készít fel meghallgatásokra, blogot vezet, videózik, s pályafutása igazolja, ő nem néz hátra, csak előre. Saját elmondása szerint megszállott ember, kicsit rögeszmés, s szerinte ennek és a kitartásának köszönhetően jutott el odáig, hogy tagja lehet a világ legjegyzettebb, legjobbnak tartott formációjának, a Metropolitan Opera zenekarának. Rajongója a progresszív rocknak. Mindemellett a francia ütőhangszer-szerző, Jacques Delecluse egyik legavatottabb szakértője. Igazi renszánszember, a zene bűvöletében. Ő bútorokon, kocsijuk hátsó ülésén, csomagtartó tetején verte kiskorában a ritmusokat, s szülei ezért nagyon gyorsan vettek neki egy dobfelszerelést. Ekkor volt nyolcéves. Játszott iskolai bandákban progresszív rockot (kedvence az Emerson, Lake and Palmer), heavy metált, kelta zenét, jazzt rézfúvosokkal, majd a klasszikus ütőshangszerek felé fordulva tanult tovább és ezen az ágon diplomázott. Több neves szimfonikus zenekarral dolgozott együtt. Nagyon ért ahhoz, hogyan, milyen módszerekkel készítse fel castingokra, meghallgatásokra a zenészeket.  


David Friedman (vibrafon és maramimbaművész, zeneszerző, tanár) 

David Friedmant az egyik legbefolyásosabb vibrafonistának tartják. Nemzetközileg elismert vibrafon és marimbaművész, zeneszerző és jazzpedagógus. Játszott a New Yorki-i Filharmonikusok és a Metropolitan Opera Zenekarában. Sajátos stílusa izgalmasan változatos és színes zenei világában gyökeredzik.  

Gazdag pályafutása alatt olyan személyiségekkel dolgozott együtt, mint Leonard Bernstein, Luciano Berio, Wayne Shorter. Élőben vagy felvételeken hallhatták többek között Joe Hendersonnal, Horace Silverrel, Johnny Griffinnel, Hubert Lawsel, Jane Ira Bloommal, Ron Carterrel és John Scofielddel együtt. David Friedman elkötelezett és neves oktató. Mesterkurzusokat tart Európában sok helyen, Észak-Amerikában és Japánban. Könyvét, a Vibrafon technika, tompítás és pedálozás, az ütősoktatókönyvek Bibliájának tartják. A Berlini Művészeti Egyetemen megalapította és tizenhat évig igazgatta a jazz tanszéket. Ehhez kapcsolódik, 2002-ben meghívta a vokális virtuózt, Bobby McFerrint, hogy segítsen méltó módon megünnepelni a tanszék tizedik évfordulóját. A nagy sikerű koncert legizgalmasabb, emlékezetes pillanata egy spontán duó volt kettőjük között. Különlegesség az életében, hogy John Lenon halála után Yoko Ononak 1981-ben készült egy fontos szólóalbuma Season of Glass címmel és az özvegy felkérésre ezen játszott. Magyar vonatkozású fontos zenei találkozásként Snétberger Ferenccel turnézott. A  gitárművész triójának Signature című 1995-ös lemezén hallható a közös játékuk. A szakemberek azt tartják, kevés dzsesszzenész ölel fel olyan széles spektrumot mint ő. Jelenléte a SopronDrum egyik kiemelkedő eseménye.  

Szendőfi Péter  (Fusio Group és a Loop Doctors)   

Szendőfi Péter a kitűnő magyar dobos, a Fusio Group és a Loop Doctors formációk tagja szintén tart kurzust a SopronDrumon. Példaképei nyomába lép a leghűségesebb város fesztiválján, hiszen ikonjai közül Billy Cobham és Dennis Chambers is hatással volt a játékstílusára. Ők már jártak ezen a rangos eseményen.  

Szendőfi Péter a magyar és nemzetközi dobosvilág elismert, kiemelkedő technikájú zenésze. Különleges formációk létrehozója, nagy kísérletező, igazi alkotó ember, akinek nem szab határt egy műfaj sem. Stílusokat vegyítő, összehozó játéka a legjobbak közé emelte. Zenészcsaládban nőtt fel. Édesapja, Szendőfi Attila hangszerkészítő, édesanyja, Fekete Mária zongoraművész, karmester.  Kezdetben képzőművészeti pályára készült. Viszonylag későn, 16 éves korában kezdett zenével foglalkozni. Első dobtanára Riha Emil, édesanyja kollégája volt, aki a színházi zene műfajában igen elismert muzsikus. Szendőfi Péter a Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán diplomázott. Ekkor már játszott az In Line, Katona Klári, a Babos Band, valamint a László Attila Band muzsikusaként. Saját zenekart alapított, a Fusio Quartettet. A csapat az ő kompozícióit játszotta. A  New York-i Drummers Collective iskolában a világ minden tájáról érkező jelentkezők közül őt tartották a legtehetségesebbnek, így teljeskörű ösztöndíjat kapott, amellyel ott tanult. Itt játszott először amerikai muzsikusokkal. Zenekara itthon megújult, Fusio Group néven működik tovább. Hét albumuk jelent meg. A fúziós jazz irányzaton belül szerzeményeivel teljesen egyéni hangvételt alakítottak ki. Mindig érdekelte hogyan lehet az elektronikus zenében használt elemeket, illetve elektronikákat ötvözni az akusztikus hangszerekkel és a jazzel. Megalakította a Loop Doctorst, lemezük mint az év hazai jazz albuma Fonogram-díjat kapott 2008-ban. Mindemellett 2020-ban Artisjus Előadóművészi Díjban részesült. Rendszeresen tart kurzusokat itthon és külföldön. Bemutatja, miként lehet az akusztikus hangszeres játékot, az elektronikát, a jazzt és az improvizációkat ötvözni. A SopronDromon ebbe bepillanthatnak a fiatal ütősök.  

SopronDrum workshop:

Július 15. csütörtök 14.30-16.00 - David Friedman workshop
Július 15. csütörtök 16.30-19.30 - Rob Knopper workshop
Július 16. péntek 10.30-12.00 - Billy Kilson workshop
Július 16. péntek 13.00-16.00 - Rob Knopper workshop
Július 16. péntek 16.30-18.00 - David Friedman workshop
Július 17. szombat 10.00-11.30 - Szendőfi Péter workshop
Július 17. szombat 13.00-14.30 - David Friedman workshop
Július 17. szombat 15.00-18.00 - Rob Knopper workshop