Az Emmi pályázati lehetőségének köszönhetően a leghűségesebb város teátrumát képviselő soproni csapat tagjai  21 településen – köztük két határon túl helyszínen – összesen 25 előadást tartanak felsősöknek és középiskolásoknak gyermekotthonokban, nevelőintézetekben, fiatalkorúak börtöneiben januárban és februárban. Mindemellett utaztatják a produkciót nehéz helyzetű tehetségeket gondozó helyekre, alapítványokhoz.  

Komlón, a Közösségi Házban először Varga Gábor zongoraművész saját szerzeményeit átírva rögtönözve mutatta be: a zenében nem mindig kell a játék moziakdarabjainak feltétlenül pontosan a helyükre kerülni, ha dzsessz az irány. Elindulhat egy téma, bármikor, bárhol, bármilyen változatban tovább-és újraélhet. Ez a dallamok, az alkotó szabadsága. Közben létrejöhet egy új történet, motívum, téma. Ebben a programban Kónyai Flórián hegedűművésszel együtt nem titkolt céljuk az volt, hogy a megszokott, populáris igényeket háttérbe szorítva előhívják a zenének stílusokon átívelő szabadságát, hangulatát, belső titkát a dzsessztől, a világzenén, a blues, a funky, a soul ritmusokon át egészen a magyar népzenéig. Élményszerűen akarták megmutatni a hangok kavalkádját, az ott és akkor megszületett zenei érzelmi mágiát. Közben a hangszereik történeteiről is beszéltek a közönségnek. Arra bíztatva a hallgatóságot, aki szeretné megmutatni magát, képességeit, a műsorba bármikor belefér. A fiatal nézők között akadt olyan jelentkező, aki ezen bátorodva verset mondott, nemcsak a soproni csapatnak, hanem a neki drukkoló társainak.

Felsejlett az egész produkció közben, ami egy leütött hang, megpengetett húr, idő a zenében, a hely szellemében, színészi belső hang, jelenlét, eszköztár, karizma: az megfejthetetlenül alakítható, megragadható. Továbbvihető a hallgatóság által. A tenyerek barázdái, a tekintetek változásai, a morzsolgatott pillanatok, a belső lelki lázadások, a bizonytalan lépések, a szembesülések, a figyelem, a hangtalan napi megfeszülések jelezték, a gondok, nehézségek nem satírozhatják át az élményszerű muzsikával való találkozásnak a légkörét, a versek varázsát, a sokszínű művészet erejét. Jó hangulatú rögtönzésékkel telített blokk született így.

Molnár Anikó és Papp Attila színművészek tovább vitték ezen az úton a fiatalokat. Másképp, a próza, az irodalom által, de egy irányba nézve a csapattal. Kiegészítve a zenét, versekkel, balladákkal vallomásszerű, őszinte gondolatokkal, mondatokkal magukból, hiszen a kedvenc költeményeiket hozták ajándékba a gyerekeknek. Belső és külső csendet teremtve lelkükkel szerették volna létrehozni a kapcsot, kapcsolatot hallgatóság és az ajándékozó között. A közös éneklés a műsor végén jelezte, sikerült ez.