Hírek - 2018. március 17.Dühöngő ifjúság: Eperjes Károly és tanítványai

John Osborne Dühöngő ifjúság című színpadi játékát tekinthetik meg ifjúsági bérletben a nézők március 19-től a Soproni Petőfi Színházban. Az előadás érdekessége, hogy Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész együtt játszik kaposvári tanítványaival. A rendező Kéri Kitty.

A Soproni Petőfi Színház, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciója azt a különlegességet hordozza magában, hogy a jövő színészei együtt lépnek színpadra az osztályvezető-tanárukkal Eperjes Károllyal. A színművész az osztályából már elhozott hat fiatalt Sopronba, ők a Hyppolit, a lakáj című nagy sikerű produkcióban bemutatkoztak a leghűségesebb város közönsége előtt.

Eperjes Károly a sonline portálnak: https://www.sonline.hu/kultura/helyi-kultura/duhongo-ifjusag-osztalyaval-egyutt-lepett-fel-eperjes-karoly-878603/  a Dühöngő ifjúságról elmondta: " ez a darab rendkívül aktuális, ugyanis még mindig ott tartunk, ahol az ötvenes években. Azaz, még mindig keresi az identitását az ifjúság, csak ez már több mint dühöngés. Nagyon nagy amplitudókat élnek meg a fiatalok, olyan érzelmeket, amilyeneket talán még sohasem."

Kéri Kitty rendező pedig így fogalmazott: Egy olyan korszakba csöppenünk, amikor már túl vagyunk a második világháborún, s az új generációnak nem jutottak úgymond „nagy ügyek”, „feláldozzuk magunkat a középszerűség oltárán”. Ez egy ma is nagyon aktuális kijelentés.

Rövid tartalom: Három huszonéves fiatal egy szobába zárva, munka nélkül őrlődik. A szerelmes lány, Alison kiszolgálja a fiúkat. Jimmy szenved és sajnálja magát. Cliff sajnálja Jimmyt. Alison elhagyja Jimmyt, aztán mégsem… Mi lesz Jimmyvel, ezzel a tehetséges és javíthatatlanul idealista fiatalemberrel, aki képtelen elfogadni az őt körülvevő környezet sivárságát, tunyaságát, megalkuvását?

John Osborne darabjának eredeti címe – „Nézz vissza haraggal” – nem véletlen. Szinte felszólítás a mindenkori fiataloknak, hogy ne kövessék az „ősök” felületes, üres, túlságosan a merev formákhoz ragaszkodó életvitelét. S hogy aztán mire jutnak vele? Úgy járnak-e, mint a „dühös fiatalok”, akiknek tehetetlensége az őrjöngés és csöndes belenyugvás között ingadozva végül csúfos konformizmusba fulladt? Megint egy újabb elvesztett illúzió?