Hírek - 2026. szeptember 1.Évadnyitó társulati üléssel kezdődött az új évad

Az eseményen beszédet mondott Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, aki kiemelte: Sopronban épült meg az ország első állandó, épített színháza, és ez a különleges örökség mind a mai napig meghatározó szerepet ad a színháznak a város kulturális életében.
Köszöntőt mondott Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron ügyvezetője, majd bemutatkozott a színház új megbízott művészeti vezetője, Mészáros Tibor. Hangsúlyozta, hogy a közös munka alapja a bizalom, az együttműködés és a jó munkakapcsolat. Céljai között pedig kiemelt helyen szerepel a közönség igényeinek minél jobb megismerése és a nézők megszólítása, valamint magas színvonalú kiszolgálása.
Az évadnyitón szó esett a szeptember 5-i Színházi Nyílt Napról is, amely lehetőséget teremt arra, hogy a színház közelebb kerüljön közönségéhez – találkozásokkal, beszélgetésekkel és a kulisszák mögötti világ megmutatásával.
Az ülésen részt vett Dr. Hallerné Dr. Nagy Anikó országgyűlési képviselő, valamint Stöckert Tamás, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke is.
Az ünnepélyes esemény zárásaként oklevelet vehetett át Simon Andrea, a 20 éves törzsgárda tagsága elismeréseként.




