Hírek - 2026. március 12.Ancona, szerelem, slágerek

Megkezdték a próbáit az Anconai szerelmesek zenés komédiának a Soproni Petőfi Színházban. A rendező Fejes Szabolcs, a főszereplő Domoszlai Sándor. A bemutató április 18-án lesz a leghűségesebb város teátrumában.

Hatalmas olasz slágerek, szerelemmel töltött vidám, kacagtató történet, zenés szórakoztató előadás, fiatalok a színpadon, és olyan dalok, amelyek az olasz, mediterrán életérzést megjelenítik. Ez mind együtt jellemző a záró előadásra, amikor a Határtalanság évadában utazhatnak a nézők az örökzöld dalok szárnyán.

 

Az Anconai szerelmesek komédia Shakespeare, Goldoni műveire építve felhőtlen kikapcsolódást nyújt a nézőknek több évtizede a magyar színpadokon Vajda Katalin művében.     

 

Kiss József soproni igazgató köszöntötte a darabot színpadra állító stábot, majd Fejes Szabolcs arról beszélt, hogy a stáb egy része az egyetemről vele jött, azzal az energiával, amit képviselnek. Ráadásként elmesélte, amikor Németh Ervin a soproni színházi programban a Dúvadneveldét színpadra vitte Pápán és Sopronban, ő gyerekszínészként már abban is részt vett. Kötődése a városhoz és a térséghez emiatt is fontos számára.

 

Az előadásban a bohókás figurák saját boldogságukat keresve egyre nagyobb bonyodalmakba keverednek, míg végül minden a helyére kerül a történetben - de a nevetés, a dalok állandóak. A közönség majd a színészekkel együtt dúdolhat olyan ismert olasz dalokat, mint a Felicita, Che sará, Quando, Quando, Ristorante, Ritornero.

Sőt: fergeteges táncok is várnak a nézőkre az Eötvös iskola diákjaival.

(V.R.)

 

Fotók: Fodor Regina

 

A stáblista itt látható:

 

Tomao Nicomaco, anconai polgár – Domoszlai Sándor

 

Dorina, a házvezetőnője – Dienes Blanka

 

Agnese, panziótulajdonos – Szőcs Erika

 

Lucrezio, egyetemi hallgató – Labán Roland

 

Viktória, magyar lány – Varga Anna Zsófia e.h.

 

Giovanni, cukrász – Várhelyi Áron

 

Drusilla, római lány – Stauróczky Éva e.h.

 

Lucia, Tomao lánya – Szabó Cintia e.h.

 

Luigi del Soro, vándormuzsikus – Birta Márton m.v.

 

valamint – Szalai Réka.


Díszlet: Fejes Szabolcs e.h.

Jelmez: Wasilewski Laura

Korrepetítor: Sárdy Barbara

Koreográfus: Góbi Rita

Dramaturg: Orosz-Bogdán Noémi

Zenei vezető: Rácz Márton

Súgó Szele: Julianna Lívia

Ügyelő: Horváth Dávid

Rendezőasszisztens: Simon Andrea

Rendező: Fejes Szabolcs e.h.