Hírek - 2025. május 6.Furcsa pár: több mint vígjáték

Neil Simon darabbal zárul a soproni évad

Neil Simon Furcsa pár című zenés vígjátékát mutatja be a Soproni Petőfi Színház május 9-én a Mélységek és magasságok évadának zárásaként a leghűségesebb város teátrumában. A rendező Olt Tamás, a két főszereplő Lux Ádám és Szabó Sipos Barnabás. 

 

A méltán híres vígjáték két elvált férfi közös albérleti kalandjait meséli el fergeteges humorral. A filmváltozat főszerepeit Walter Matthau és Jack Lemmon játszották felejthetetlenül. A rendező most régi olasz slágereket, sőt, opera részleteket is becsempészett a népszerű darabba.

Meglepetésként énekelnek a szereplők. Lux Ádám dalra fakad – nem akármilyen előadói oldalát villantja fel közben, s mivel Szabó Sipos Barnabás játszik az At Five nevű tribute zenekarban, így a gitározására, énekhangjára is építenek egy jelenetet.

 

A történet szerint a főszereplők nehezen feldolgozható helyzetbe kerülnek megsebzetten. Egyikük frissen elvált, de tagadásban van, ragaszkodik ahhoz, ami az ő életét jelentette, ezért is él nyolc szobás lakásban egyedül a Centrál parkban. A hozzá csatlakozó érzékeny barát pedig váratlanul elhagyatottan önmagát sajnálja, sajnáltatja. A kettőjük összezártsága, ellentétes személyisége, viselkedésmódja, tragikus sorsa komikussá változtatja az életüket, az egész történetet. A darabban felbukkanó nők, azoknak a személyisége pedig erősítik mindezt.

 

Nevetni és gondolkodni

 –  Nagyon emberi történet ez sokfajta rétegű mondanivalóval. Arról szól, hogy a két ember a magánnyal szemben, a sérüléseik ellen akarnak tenni, azoktól szabadulni a másikra támaszkodva, miközben igyekeznek javítani egymáson. Természetesen, hangsúlyozottan ez egy vígjáték, így is állítjuk színpadra azzal a tanulsággal, szellemiséggel, hogy a néző is lássa: a komédia az a tragédia, ami mindig valaki mással történik meg – mondta a Jászai-díjas Olt Tamás, aki hozzáfűzte, igyekeztek úgy felépíteni a karaktereket, hogy érezzék a nézők, a főhősök hordoznak ugyan traumákat, de nem ábrázolják direkten, hanem ezeknek a következményeit mutatják meg a színpadon. 

 

A rendező kiemelte: fontos része az előadásnak a kártyacsapat, s szeretné, ha a közönségben is az ébredne fel, ami benne, szívesen találkozna egy ilyen társasággal. 

 

Olt Tamás azt szeretné, ha a nézők úgy követnék ezt a vidám történetet, hogy a színház valódi világát, célját érezzék, amely nemcsak szórakoztat, gondolkodtat, kikapcsol, bekapcsol, hanem el is varázsol.

 

Félix sorsa és a magány 

 –  A két ellentétes életszemléletű ember barátsága bármennyire is szórakoztató helyzeteket hordoz magában, a sok nevetés, humor között elénk villantja a személyes kudarcaikat, magánéletbeli drámáikat. Félixnek sok minden fáj. Friss élményként éli meg, hogy elhagyta a felesége, miközben neki a családja, a gyerekek, az otthona, a szobának a megszokott lámpája volt a kerek élet maga. A biztos háttér, a stabilitás, az állandóság. Barátja, Oscar is elvált, de ő másként dolgozza fel a fájdalmait. Megpróbál előre nézni. Valahogy kiemelni magát a helyzetéből. Ez éles konfliktusokat, feszültségeket hordoz magában, s a két különböző személyiségű ember hétköznapjai azért viccesek, mert komoly, mély magányt, kapaszkodást, reményt, is hordoznak magukban. Egyik se tudja átélni a másik helyzetét, a maguk bajával foglalkoznak, miközben a kapcsolatuk eléri a szakítópróbát. Nagyon mai történet is tud lenni ez, s bízom benne, hogy sokat nevet majd a közönség nem rajtunk, hanem igazán az életen – mondta a Félixet alakító Lux Ádám Jászai–díjas, érdemes művész.     

 

A barátság őszinteség

 –  Az a jó ebben darabban, hogy kiderül, még mindig nem tudjuk kezelni a konfliktusainkat, még mindig nem tanultunk eleget az életből, magunkból. Nem vagyunk elég bölcsek, akárhány évet is éltünk. Én is sok dolgot megtapasztaltam több területen, de még mindig csak nebulónak számítok a bölcsesség területén. Az érzelmeink, sérüléseink visznek minket a kapcsolatainkban, találkozásainkban, s ezek aztán komikus, néha tragikomikus helyzetű történeteket írnak számunkra, vagy másoknak. Félix és Oscar kapcsolata, különböző személyisége ebben a történetben is megmutatja, a barátság azért jó, mert őszinték lehetünk egymáshoz, megnyílhatunk a másiknak. Ez olyan kapocs ebben a darabban, ha össze is vesznek, úgyis ott folytatják, ahol abbahagyták. Harcolhatunk a pillanatnyi érzelmeinkkel, indulatainkkal, önzőségünkkel, de a barátság még ezen is túlmutat. Másképp működik ez, mint a házasságokban, ahol gyakran félünk, hogy elveszítünk egy érzést, a szerelmet és elkezdünk félni, alakoskodni, hazudni. A barátságokban is előfordulhat ez, ám ha működik az egymásra való figyelem, a visszajelzés képessége, a másik támogatása, akkor úgyis a szeretet győz. Ez a darab komédia, vígjáték, de megtalálható minden benne, amit Moliére is képviselt, meg a görög színház ősidők óta: a saját szamárságainkon tudunk a legjobban nevetni. Ha kacagunk, akkor az ellentétek feloldódnak és szembe merünk nézni magunkkal – foglalta össze gondolatait a szerepéről az Oscart megformáló Szabó Sipos Barnabás Jászai –díjas, érdemes művész.  


 

A díszlet Szalai József munkája, aki a nagy a lakást úgy tervezte meg, hogy legyenek azon belül külön terek, erkélyek, szobák, kijáratok és ajtók, folyósok, ablakok, így a pergő, dinamikus játékhoz, a helyzetekhez ezek a terek is külön lehetőséget nyújtanak majd.

 A jelmeztervező Cselényi Nóra karakterekhez, színészekhez alakítja az öltözéket, nem maiak lesznek a ruhák, ám nem is régiek, az 1950-es évektől azért eltérnek majd.

(A műfordítás a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével Örkény István örököseinek engedélyével kerül előadásra.)

 

Szereplők:

Felix Unger – Lux Ádám (Jászai Mari – díjas, érdemes művész) m.v
Oscar Madison – Szabó Sipos Barnabás (Jászai Mari – díjas, érdemes művész) m.v.

Speed – Savanyu Gergely
Murray – Major Zsolt
Vinnie – Marosszéki Tamás
Roy – Pintér Gábor
Gwendoline o' Pigeon – Rudolf Teréz Lilla
Cecily, a húga – Molnár Anikó

 

Jelmez: Cselényi Nóra (Jászai Mari – díjas)

Díszlet: Szalai József
Koreográfus: Sinkó Réka
Korrepetítor: Sárdy Barbara
Súgó: Bősze Bianka
Ügyelő :Horváth Dávid
Rendezőasszisztens: Simon Andrea
Rendező: Olt Tamás (Jászai Mari-díjas)