
Hírek - 2025. február 25.Furcsa pár: elkezdték a próbákat

Neil Simon műve mozikban, filmen Jack Lemonnal és Walter Matthauval a főszerepben ikonikus alkotássá vált az egész világon. A színházi színpadokon is tarolt mindenütt a két ellentétes életszemléletű elhagyott férfi sorsa, kalandja, közös, sodró élethelyzetük egy légtérben, együttélésük, amely épp emiatt számtalan humort és viccet, magával ragadó poénosan varázslatosan emberi pillanatot hordoz magában. (Talán nem véletlen, hogy a darabban ábrázolt helyzetből és történetből elkészült a női változat is, amit szintén nagy sikerrel játszanak a mai napig - a szerző.)
A soproni stábot Kiss József, a leghűségesebb város teátrumának az igazgatója köszöntötte, aki elmondta, örül annak, hogy a színjátszás és a vígjátékjátszás két nagyszerű képviselőjét láthatják majd együtt most ebben az előadásban, és Olt Tamás rendezésében kedvező, sodró lendületű formában, remek, szórakoztató darab kerül színpadra a Mélységek és magasságok évadának felnőtt bérletes zárásaként.
Olt Tamás rendező elmondta, neki gyerekkora óta nagy kedvence ez a történet. A Furcsa pár számára egy vándorünnep, amivel szeret dolgozni, amivel jó foglalkozni, amiből jó idézni egy-egy poént, egy dallamot, egy karaktert vagy szituációt. Ez a zenés változat a világjárvány idején született meg benne, a szövegkönyvet is alaposan átdolgozta akkor, de azt még most is egyfajta ajánlatként nyújtja át a színészeknek a közös alkotás szabad folyamatában. Feldúsított jeleneteket, szerepeket, karaktereket erősített meg a darabban és támaszkodott a zenére, ami Oscarnál szimbolikusan Louis Prima slágereire épül, Félixnél pedig az operavonalon kúszik majd be. Az eredetihez képest előrébb, a 70-es évek végére, illetve a 80-as esztendők elejére hozta el történetet.
Szerinte fontos kulcsa lesz előadásnak az Oscar otthonában zajló rendszeres kártyacsaták hangulata, azoknak nagyon energikus, dinamikus bemutatása, hiszen ez megalapozza azt, miként ábrázolják majd a két elhagyott férfi találkozását, folyamatosan változó, alakuló viszonyát.
A rendező ehhez kapcsolódva fogalmazta meg a próbán, hogy a főszereplők nehezen feldolgozható helyzetbe kerülnek megsebzetten. Egyikük frissen elvált, de tagadásban van, ragaszkodik ahhoz, ami az ő életét jelentette, ezért is él 8 szobás lakásban egyedül a Centrál parkban. A hozzá csatlakozó érzékeny barát pedig váratlanul elhagyatottan önmagát sajnálja, sajnáltatja. A kettőjük összezártsága, ellentétes személyisége, viselkedésmódja, tragikus sorsa komikussá változtatja az életüket, az egész történetet. A darabban felbukkanó nők, azoknak a személyisége pedig erősítik mindezt.
A díszlet Szalai József munkája, aki a nagy a lakást úgy tervezte meg, hogy legyenek azon belül külön terek, erkélyek, szobák, kijáratok és ajtók, folyósok, ablakok, így a pergő, dinamikus játékhoz, a helyzetekhez ezek a terek is külön lehetőséget nyújtanak majd…
A jelmeztervező Cselényi Nóra karakterekhez, színészekhez alakítja az öltözéket, nem maiak lesznek a ruhák, ám nem is régiek, az 1950-es évektől azért eltérnek majd.
A Furcsa pár zenés vígjáték tervezett premierje május 10-én lesz a Soproni Petőfi Színházban.
(V.R.)
A műfordítás a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével Örkény István örököseinek engedélyével kerül előadásra.
Fotók: Rombai Péter
Szereplők:
Felix Unger – Lux Ádám (Jászai Mari-díjas, érdemes művész) m.v
Oscar Madison – Magyar Attila m.v.
Speed – Savanyu Gergely
Murray – Major Zsolt
Vinnie – Marosszéki Tamás
Roy – Pintér Gábor
Gwendoline o'Pigeon – Rudolf Teréz Lilla
Cecily, a húga – Molnár Anikó
Jelmez – Cselényi Nóra (Jászai Mari-díjas)
Díszlet – Szalai József
Súgó – Bősze Bianka
Ügyelő – Horváth Dávid
Rendezőasszisztens – Simon Andrea
Rendező – Olt Tamás (Jászai Mari-díjas)
