Hírek - 2024. szeptember 9.A kulisszák varázslatos világa

Hatalmas sikerű, sokakat vonzó nyílt napot és gálaestet tartott a Soproni Petőfi Színház társulata szombaton.



A közönség bepillanthatatott a kulisszák mögötti varázslatos világba a pincétől a padlásig, közben kicsiket és nagyokat színes programkavalkád várta egész nap.

Már a reggeli Kakaó-bárban a Kabóca Bábszínház rendkívül szórakoztató és szellemes előadásakor érződött - Kisgréta, a hosszúszárnyú bálna mesejáték jött velük, s jönnek majd novemberben is gyerekek örömére - a hangulatra nem lesz panasz a nap folyamán. Közben érkeztek folyamatosan az érdeklődők. A legnépszerűbb program természetesen a kulisszajárás volt, hiszen a színházi varázslat titkai mindig misztikusak a közönség számára. Németh Ervin dramaturg és Savanyu Gergely színművész kalauzolta a csoportokat, melyeknek tagjai megismerkedhettek a színház történetével, a háttérdolgozók feladataival, a színpadi technikával. Fényshow közben érezhették: a látvány is hozzájárul a katarzishoz, az élményhez, a jelmez pedig tényleg átváltoztat. A jelmeztár is megnyílt most a nézők előtt. A mesélő díszletek között már ott volt a nyitó előadás, az Országúton hatalmas cirkuszi sátra, de beülhettek a Játék a kastélyban szalonjába is.
Közben érkezett a Sopron Balett a Herkules meg a többiek sikeres előadás néhány táncával, majd ebéd után jött Méhes Csaba pantomim művész. A belvárosban pedig meglepetésként Taschner Tamás tartott tematikus sétát, mégpedig a S.Ö.R. (Shakespeare Összes Rövidítve) című készülő előadás két színészével, Varga Leventével és Labán Rolanddal. 

A Mária-szobor előtti tér az esti gálára teljesen megtelt. A köszöntőt Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője mondta, aki örömét fejezte ki, hogy remek előadások és művészek várják a nézőket ebben a szezonban. Kiss József a Soproni Petőfi Színház igazgatója pedig azzal csatlakozott ehhez, hogy az idei évadra már 25 százalékkal több bérletet adtak el mint tavaly, ami szintén örömteli és lelkesítő számukra. 
A soproni társulat olyan népszerű darabokból énekelt, többek között, mint a Hair, a Csókos asszony, az Operaház fantomja, a Notre-Dame de Paris, a Nyomorultak, az 56 csepp vér, az István, a király,  a Csárdáskirálynő, a Hyppolit, a lakáj, Színpadra léptek: Bot Gábor, Dienes Blanka, Domoszlai Sándor, Galambos Lilla, Horváth Enikő Sára, Kállay Bori, Kiss Noró, Marosszéki Tamás, Méhes Csaba, Molnár Anikó, Pintér Gábor, Rudolf Teréz Lilla, Savanyu Gergely, Simon Andrea, Sopron Balett, Szőcs Erika, Szupper Fanni, Török-Ujhelyi Tamás, Vágány Luca Sára. 
A Mélységek és magasságok évadának nyitánya szeptember 21-én lesz. Az Országúton című színművet Kiss József rendezi. Az előadás egyúttal tisztelgés is Federico Fellini nagysága, a művészetre gyakorolt hatása előtt. A darabbéli Zampano színpadi motorját meglepetésként a gálaeset alatt megcsodálhatták a nézők, akik hatalmas ovációval, vastapssal köszönték meg a társulat magas színvonalú műsorát.  

(V.R.)
 

Fotók: Rombai Péter