Hírek - 2023. november 21.Több, mint előadás
Kéri Kitty rendező nem tagadta, izgul most. Ez a darab életének fontos része. Több számára, mint egy előadás. Lelkének, szakmai pályafutásának mérföldköve, s talán erkölcsi igazodási pontja is. Különleges összekapcsolódás egy lánnyal, aki majdnem hatszáz évvel korábban élt.
Nem hozott felvételt az előadásról, nem nézette végig a soproni stábbal azt, sőt, az olvasópróbán ő maga olvasta fel a darabot. Arra kért mindenkit, helyezkedjenek el a székekben, ne nézzék a példányt, hunyják be a szemeket, csak figyeljenek arra a világra, amit a darab közvetít.
A veszprémi bemutató után tizenkét évvel a soproni stábbal, az ő személyiségük erejével, színészi eszköztárukkal, gondolatvilágukkal, rájuk építve akarja most létrehozni a soproni Jeanne d' Arc történetét.
Új pacsirta szülessen meg benne és a nézőkben a leghűségesebb városban. Mert a világ így változik körülöttünk. Úgy is szeretné ezt elérni, hogy ebben az előadásban több fiatal szerepel, akik a MATE kaposvári Rippl- Rónai Művészeti Intézetének színész szakos hallgatói, ahol ő művésztanár, majd osztályvezető tanár, tanszékvezető lett. A készülő produkció címszereplője Labánné Szalai Katalin, ötödéves színművész hallgató.
A szereposztás fiatalítása szándékos, a hatalom súlyát és felelősségét a rendező a szintén ötödéves Várhelyi Áronra bízza, aki a Dauphint és az Inkvizítort játssza, Jeanne védője Varga Levente János végzős hallgató, a tárgyalást vezető püspök Savanyu Gergely lesz.
Kéri Kitty rendezőként színészpárti és színészbarát, partnerként dolgozik a csapattal. A történet a 2011-es veszprémi bemutató óta él benne, ugyanakkor meghallgatja a friss ötleteket, átszűri azokat a gondolatain, elképzelésein, vízióin, s így építi fel az előadást, s kicsit a csapatát is a darab köré. Bár ez az előadás nagyon mély, erős tartalmakat hordoz a mának hitről, igazságról, politikai, vallási és hatalmi játszmákról, azért a humort, a poént is beemeli a darabba úgy, hogy az igazság megmaradjon, akárcsak a helyzetek tétje. A szerző szándéka, valamint Jeanne története szabja a határokat.
Kéri Kitty minden szerep, szereplő, szituáció valódiságát, realisztikusság kéri. A megélést, az átélést, a figurák igazságainak, belső motivációinak töltöttségét. Így a néző több formában, helyzetben láthatja az U-alakú nézőtéren az előadás mottóját: " Az igazság szabaddá tesz".
A vígszínházi pályafutása, mesterei előtti tisztelete is ezt az utat adta neki. A veszprémi előadást volt mesterének, Kapás Dezsőnek ajánlotta, aki talán most is jelen van benne, ahogy a mester tovább él a tanítvány szellemiségében.
A készülő előadásban papok, püspökök, inkvizítorok vitatkoznak Jeanne d' Arcról, el is játsszák a mártírlány történetét. Ott a nézők előtt. Több szerep, több kihívás a színésznek. Több lehetőség színházat varázsolni. A stáb az átalakulásokat nagyon szereti. Kéri Kitty mindenkiben filmszerűen meglátja a figurát, s közösen építkezik velük.
Milyen így egy Jeanne d' Arc próba Sopronban? Mintha látna az ember egy filmet, hogyan készül a színház. A színészek csavarják, gyűrik magukat, miként találják meg azokat az igazságokat lelkükből, életükből Kéri Kitty a technikai, helyzetbeli eligazítások között villámgyorsan elemzi a viszonyokat a szereplőkkel. Nem tart hosszú monológot. Rövid, pontos mondatokkal próbálja a színészt vezetni, utat mutani, ok-okozat irányt adni, mintha minden szereplő és vallató sorsán csapódnának az ostorok, amik Jeanne d'Arc sorsát, küldetését is meghatározták. Így fordult meg a történelem.
Mindenki bízik abban, a produkció behúzza a nézőket, akik így a történet megélői és részeseivé válnak.
(V.R.)
Tudósítás az olvasópróbáról Kéri Kitty gondolatival itt:
https://www.soproniszinhaz.hu/hu/hirek/2385-az-igazsag-szabadda-tesz.html