Hírek - 2022. június 13.Mandarin és Bolero a barlangban
Különleges élményként, soha nem látott formációban a világhírű Bogányi Gergely zongoraművész, Boros Misi, a Virtuózok győztese, a zongora hercege, Binder Károly Erkel Ferenc-díjas, nemzetközi hírű jazz-zongorista, zeneszerző és Varga Gábor, a hazai jazz kiemelkedő zongoristája játsszák a darabokat a színpadon koncertszerűen a magyar fejlesztésű Bogányi-zongorákon. A csodálatos mandarint – amelyből Bartók Béla annak idején maga készített két zongorára egy átiratot – Bogányi Gergely és Boros Misi játssza közösen. A koncerten Binder Károly és Varga Gábor közösen egy improvizatív részt is bemutatnak, továbbá a négy zongorista Forráspontban című új műve is elhangzik. A Bolerót szintén két zongorán adják elő.
A táncműveket Michael Kropf koreografálja, aki nemzetközi szintű, világot bejárt sztártáncosokat kért fel az előadások főszerepeire. A mandarint a moldáv Mischa Sosnovski formálja meg. Ő majd húsz évig erősítette a Bécsi Állami Operaház balettegyüttesét. A lány szerepét pedig a fehérorosz származású táncos csillag, Iryna Tsymbal alakítja, aki a Litván Opera, a bécsi opera mellett Harangozó Gyula hívására a 2000-es évek elején táncolt a Magyar Állami Operaházban is. A Bolero női szólóját az ír Aoibh Ni Riain Broin táncolja.
Pataki András Jászai-díjas rendező a produkció ötletgazdája, ő állítja színpadra az előadást. A Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője kiemelte: a bartóki életmű hatalmas, egyetemes érték, s örül annak, hogy egy ilyen jellegű, eddig még nem látott zenei kalandozáshoz az ország négy fantasztikus zongoristáját sikerült egy előadáshoz megnyerni. Koncertet és táncszínházi előadást láthatnak együtt a nézők különleges látványvilággal. A fénytervező az ország egyik kiemelkedő szakembere, Madarász János lesz.
Bogányi Gergely elmondta: pályafutása, személyes élete, az egész produkció szempontjából történelmi ez a pillanat, hogy egy ilyen összművészeti előadás megszülethet. Már az első beszélgetések alkalmával tudta, hogy az alkotói energiák lelki és minőségi többletet adnak számára. Ő szeret új dolgokban részt venni, ha azok nem olcsók és nem giccsesek. Itt már az ötlet megszületése után felfedezte azt többletet, amely a kimondatlan szavak mögött rejlik, a többiekkel együtt megérezték azt a hatalmas, mögöttes erőt, minőséget, amit egy ilyen produkció közvetíthet. Hasonlót gondolatok, érzések, energiák járták át annak idején, amikor a csapatával együtt létrehozták az első általa fejlesztett új magyar zongorát. Kiemelte: Bartók Béla zseniális zenéje szerinte olyan elementáris, magával ragadó, hogy ha ezeket a darabokat jól játsszák el, akkor emlékezetes hatást, különleges, székhez szegező élményt nyújthatnak a táncosokkal együtt a nézőknek.
Varga Gábor hangsúlyozta, hogy Bartók Bélának ezt a zongora átiratát ritkán játsszák, nem könnyű, egyedi, nagyon jó mű. Újdonságként választották ezt a változatot, s ahogy most ők közvetítik, szintén hordoz különlegességet. A komolyzenészek után Binder Károllyal improvizálnak, de nem jazz stílusban. Megtartják a zenei ornamentikát a Bolerónál is, a közönség talán észre sem veszi majd, mikor rögtönöznek a művekben a váltások közepette. Aláhúzta, nem faragják újra a gránitba vésett műveket, csupán más megvilágításba helyezik azokat. Így ez a látványos táncprodukcióval kiegészülve frissességet adhat a daraboknak, számukra pedig igazi művészi tétet jelent.
Michael Kropf hatásos, élő, látványos, kifejező, ugyanakkor gondolatiságban többrétegű koroegráfiákat készít a művekre koncentrálva. Épít a táncosok személyiségére, a karizmatikus művészi erőre. Ahogy megfogalmazta, amikor nekiállt a szereposztást kialakítani arra gondolt, Bartók Béla műve olyan érett művészi utakat maguk mögött tudó tapasztalt táncosok jelenlétét, erejét, energiáit igénylik, akik képesek ennek a történetnek a mélységeit, belső üzeneteit megjeleníteni a mai világra kivetítve. Ezért döntött úgy, hogy két nemzetközi szintű, világot bejárt sztártáncost kér fel az előadás főszerepeire. A jelmezeket az a Friederike Singer tervezi, aki annak idejen Maurice Béjart A csodálatos mandarin előadásához is készítette a ruhákat.
Az előadásokban a Sopron Balett és a Sankt-Pölten-i Europaballett művészei is részt vesznek. További kuriózuma lesz A csodálatos mandarin című darabnak, hogy Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője is színpadra lép az Öreg gavallér szerepében. Ő több, mint tíz éve hagyta abba a táncot, most ennek a különleges produkciónak a kedvéért vállalta, hogy ismét közönség elé áll. A mostani előadást a lelkében a Győri Balett alapítójának, az egykori mesterének, a nemrég elhunyt Markó Iván emlékének szenteli. Markó Iván koreográfiájával 1982-ben a Győri Balettel és a Bartók művéből készült produkcióval megnyerték az akkor még létező baltimore-i világszínházi találkozó fődíját. Ez a darab a győri társulat aranykorszakának egyik nagy világsikere volt és ő is táncolt benne.
A júniusi előadás a fertőrákosi barlangszínház nyári évadának egyik kiemelkedő, országosan egyedi ősbemutatója lesz. Szeretnék nemzetközi szinten is több helyütt játszani. Ami eldőlt, hogy 2023 tavaszán a magyarországi Színházi Olimpia díszelőadásaként a budapesti Nemzeti Színházban és több vidéki helyszínen bemutatják a produkciót.