Hírek - 2021. december 1.Jön Józsiás!

Remek színészi alakításokkal, sodró energiájú táncokkal, hatvan látványos jelmezzel, ghymeses hangzásvilággal várja a közönséget az Ördögölő Józsiás stábja Sopronban. Határon átnyúló sikeres út és vastapsos előadások után a zenés tündérjáték alkotói csapata december 16-án és 17-én mutatkozik be a leghűségesebb város teátrumában A szabadság évadában. A rendező Pataki András. Tamási Áron művéhez Szarka Gyula írt zenét. A nézőkre vár egy igazi családi színházi élmény, amely több, mint mese.

A Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház együttműködésében készült családi előadás az Esztergomi Várszínház magyar szerzők előtt tisztelgő 33. évadának nyitó premierjeként idén júliusban a Dunakanyarban mutatkozott be, majd nagy sikerrel játszották a darabot Szigligeten. Zentán szintén emlékezetes fogadtatást ért el a stáb, nemrég pedig Komlón díszelőadásként kaptak vastapsot a közönségtől Tündérország lakói. 

Pataki András elmondta: mesét állítottak színpadra, annak tanulságaival, a benne rejlő mögöttes gondolatokkal, tartalmakkal. A darab szerinte egy olyan tanmese, akár az Ószövetségben Jónás sorsa. Elénk tár egy történetet, amelynek hátterében ott látható a kultúránk, a világunk, a motívumaink, az elmúlt évszázadaink. Lenyomat ez a legendás magyar mesevilágból. A tanítása, üzenete hordozza: a műben ábrázolt Tündérországot nem elrendelték számunkra, hanem azt felelősséggel, hittel, hűséggel meg kell tartanunk. Amit felépítettünk, annak működtetése, építése, fejlődése, értékeink, hagyományaink őrzése kötelességekkel jár. Ebben pedig aktív szerep vár mindenkire.

Tamási Áron ezt a művét 1952-ben írta, mesébe bújtatta mit gondol az akkori rendszerről, a hatalomról, árulásról, elnyomásról, a hazaszeretetről, hűségről. A történet szerint Tündérországban Lámsza király lovagi tornát hirdet, aki nyer az Jázmina hercegnő kezét nyerheti el a koronával, a trónnal együtt. Józsiás diadalmaskodik, de a kudarcot vallott gonosz Bakszén ezt nem hagyja annyiban, és elkezdődik a harc a hatalomért. Nem más ez a játék, mint a szegény legény győzelme eszessége, testi-lelki ereje révén a pokol urai felett. Ezt tetézi boldogsága a kedvesével, Jázminával – az édenükbe tolakodók, az ország dolgát hátráltatók viszont lelepleződnek, halállal lakolnak vagy kiűzetnek az országból, mert ezt kívánja a nép: a tisztesség, a fény, a remény őrizője.

A darab különlegessége, hogy a zenekar minden egyes alkalommal a színpadon játszik. A Kossuth-díjas Szarka Gyula olyan zenészeket hívott maga mellé, akiket már ismerhetnek a soproni nézők. Szarka Gyulával Jelasity Péter (szaxofon, furulya), Nagy Szabolcs (billentyűs hangszerek), Bese Csaba (basszusgitáros), Varjú Attila (ütőhangszerek) játszik együtt. Az előadáshoz Szélyes Andrea tervezésében hatvan látványos jelmez készült. A lendületes, sodró erejű táncokat Demcsák Ottó koreografálta.

Az előadásban Józsiást Papp Attila formálja meg. Jázminaként Molnár Anikó látható. Bakszén szerepében Savanyu Gergely lép színpadra. Lámsza király Pelsőczy László, Kámzsa, égi mester Major Zsolt, Dilló tündér Kisfaludy Zsófia, Fanfarus, hopmester Farkas Tamás, Villikó Marosszéki Tamás lesz. Mordiast Horányi László (Jászai-díjas), Durmonyást pedig Kósa Zsolt formálja meg. A Zentai Magyar Kamaraszínház tagjai közül az előadásban Idilló tündért Verebes Judit, Ropogán pokolmestert Dévai Zoltán, Baburát, Bablónia királyát és Dudarót Szilágyi Áron, Mormogot, Bagaria örökösét és Bambuczot Virág György alakítja. A dramaturg Katona Imre. A díszlet a Jászai-díjas rendező, Pataki András munkája. A jelmeztervező Szélyes Andrea. A koreográfus Demcsák Ottó (Harangozó-díjas). Az ügyelő Horváth Dávid. A rendezőasszisztens Simon Andrea. A zenés tündérjátékban természetesen a Sopron Balett tagjai is részt vesznek.    
 
Előadások novemberben:


2021. december 17. péntek 19:00 - Petőfi Színház - Déryné-Széchenyi bérlet 
2021. december 16. csütörtök 19:00 - Petőfi Színház - Palotay bérlet