Hírek - 2021. október 14.Eltáncolt történelem

Megkezdték a próbáit az És mégis élünk című táncműnek a Soproni Petőfi Színházban. Az 1921. december 14-i helyi népszavazás 100. évfordulója tiszteletére, a Rongyos Gárda tetteire, hőseire, a városnak és környékének sorsfordító napjaira emlékezve Somogyváry Gyula azonos című regényéből Demcsák Ottó koreográfus, a Sopron Balett vezetője készíti az előadást. A darab zenéjét Szarka Gyula írta. A produkció a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar közreműködésével november 29-től látható a leghűségesebb város teátrumában felnőtt, középiskolás és felsős bérletben kétszer 45 percben.

A Rongyos Gárda legendája újraéled a színpadon a tánc nyelvén, szimfonikus mű megszületésével, ősbemutatóval. Sopronnak és környékének történelmi hőseinek, a város hűségének, hazaszeretetének, a helyi sorsdöntő népszavazás 100. évfordulójának tiszteletére. A dramaturg, a librettó írója Katona Imre, a jelmeztervező Szélyes Andrea. A Sopron Balett teljes társulata mellett Horváth Renáta fiatal helyi táncos tanítványai közül 18-an szintén részt vesznek a nagyszabású produkcióban, valamint meglepetésként színpadra lép Alekszej Batrakov, az együttes balettmestere.

-  Nagy felelősség egy regényből készült adaptációt színpadra állítani, továbbfejleszteni, más dimenzióba emelni, hogy a történet cselekményvezetése, a mű mai napig ható üzenete, gondolatisága megmaradjon. Két szerelmi szál és egy társadalmi dráma zajlik a színpadon. Somogyváry Gyula regénye számomra az áldozatvállalásról szól a Rongyos Gárda példájával. Arról, hogy jártak előttünk olyanok, akik nagy hittel, konfliktusokat vállalva tenni akartak a társadalomért, az országért, településeikért, szülőföldjükért. Hittek abban, hogy Trianon után sem szabad feladni. Kiálltak önmagukért, családjaikért, szeretteikért, hazájukért. Megmutatták, hogy egy ilyen igazságtalan történelmi helyzetben is lehet áldozatvállalással építeni a közösséget, egymás életét, csak meg kell fogni a másik kezét, mert együtt lehet a jövőért tenni, sőt, a történelem kerekét is megfordító nagy célokat elérni - mondta a Harangozó-díjas Demcsák Ottó, aki a tőle már megszokott fúziós technikát alkalmaz a most készülő táncműben. Klasszikus, modern, kortárs és art jazz stílusok keverednek a koreográfiáknál. A szerepekre, táncosok személyiségére fűzi fel a mozdulatsorokat, a figurák belső útjait. A helyszínek változását vetítésekkel, animációkkal, korabeli fotók felhasználásával oldják meg. Így szeretnék a vizuális élményt, a látvány élményszerűvé tenni. 

Arra a kérdésre, hogy a Sopron Balett orosz táncosainak, fiatal tagjainak mit jelenthet ez a mű, a száz évvel ezelőtti soproni népszavazás, azt válaszolta, a művészethez szükséges a nyitottság.  Az együttessel, az orosz táncosokkal azokat az életérzéseket keresték meg, amelyek egy dacos, igazságát, sorsát fel nem adó tömegről szól. Minden nép történelmében adódtak nagy traumák, szabadságharcok. Mindenki különbözőképp éli meg, hordozza, őrzi azokat, más-más példát, hősöket látva maga előtt. Az együttessel így közelítettek a történethez, a szereplők útjainak az ábrázolásához, s úgy érzi: a táncosok magukénak érzik a történetet.       

A darab szimfonikus zenéjét Szarka Gyula, a Ghymes együttes Kossuth-díjas alapítója írta, s ezt az előadásokon, valamint önálló műként játssza majd a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar.  

Demcsák Ottó kiemelte: drámai csúcspontokkal, váltásokkal telített, nagyon erős, igényes, filmzenei hangulatot árasztó dallamvezetés jellemzi a klasszikus hangszerelésű művet. Inspiratív volt számára a zene, s így már a 24 képből öttel el is készültek.     


Előadások:

2022. március 26. szombat 19:00 - Petőfi Színház - Blaha-Lackner bérlet
2022. március 25. péntek 19:00 - Petőfi Színház - Csatkai bérlet 
2022. január 14. péntek 19:00 - Petőfi Színház - Déryné-Széchenyi bérlet 
2022. január 13. csütörtök 19:00 - Petőfi Színház - Palotay bérlet 
2021. december 12. vasárnap 19:00 - Petőfi Színház - Jászai- Nádassy bérlet 
2021. december 12. vasárnap 15:00 - Petőfi Színház - Jakab bérlet 
2021. december 11. szombat 19:00 - Petőfi Színház - Petőfi -Löszl bérlet
2021. december 9. csütörtök 19:00 - Petőfi Színház - Berzsenyi bérlet
2021. december 9. csütörtök 15:00 - Petőfi Színház - Herbszt bérlet
2021. december 8. szerda 19:00 - Petőfi Színház - Orsolya - Madách bérlet
2021. december 8. szerda 13:00 - Petőfi Színház - Eötvös bérlet 
2021. december 7. kedd 17:00 - Petőfi Színház - Roth - Porpáczy bérlet 
2021. december 7. kedd 12:00 - Petőfi Színház - Handler bérlet 
2021. december 6. hétfõ 15:00 - Petőfi Színház - Vas-Villa bérlet
2021. december 6. hétfõ 12:00 - Petőfi Színház - Fáy bérlet 
2021. december 2. csütörtök 15:00 - Petőfi Színház - Bella bérlet 
2021. december 1. szerda 15:00 - Petőfi Színház - Helyey bérlet 
2021. november 30. kedd 17:00 - Petőfi Színház - Goethe bérlet 
2021. november 30. kedd 14:30 - Petőfi Színház - Karinthy bérlet 
2021. november 29. hétfõ 15:00 - Petőfi Színház - Horváth László bérlet 
 

A Rongyos Gárda legendája újraéled a színpadon. A Sopron Balett látványos, magas hőfokú, érzelemmel telített ősbemutatója Somogyváry Gyula történelmi tényeken alapuló regényéből készült. A táncelőadás egy romantikus szerelmi szállal átszőve felidézi azt, amikor veterán frontkatonák, vasutasok, napszámosok, gazdászhallgatók, egyetemisták, honvédtisztek, szegények és gazdagok, magyarok, székelyek, kunok, szerbek, horvátok, németek fogtak fegyvert Magyarországért, Sopronért, valamint környékéért. Amikor egy maroknyi ember szembeszállt a világgal, Trianon igazságtalanságával, és megváltoztatta a történelmet.