Hírek - 2020. szeptember 20.Abszurd zuhanásaink

A zuhanás második pillanata címmel különlegesen érdekes abszurd játékot tekinthetnek meg a nézők a Soproni Petőfi Színház idei évadában. A felnőtt bérletesek regisztráció után nézhetik majd meg az előadást, amelyet a fiataloknak is ajánlanak az alkotók. A dramaturg Molnár Anikó lesz, a játékmester Papp Attila. Velük együtt szerepel a produkcióban Szőcs Erika, Major Zsolt, Savanyu Gergely és Marosszéki Tamás. A darab konzulense, művészeti tanácsadója Katona Imre, a művészeti vezetője Pataki András. 

Érdekes színházi kalandozásban vehetnek részt a nézők a Soproni Petőfi Színházban. A társulat eddigi műhelymunkáinak, kurzusainak tapasztalatai alapján születik egy előadás az abszurd helyzeteket, életszituációkat megidézve. Katona Imrétől megtudtuk: „Játékmód és színészdramaturgia az abszurd színház helyzeteiben” címmel tartott foglalkozásokat annak idején a Forrás Színház, majd a Soproni Petőfi Színház művészeinek. A kurzusok 2009 és 2013 között több fázisban zajlottak. Játékgyakorlatokat és szituációs rögtönzéseket kapcsoltak össze az elemző megbeszélésekkel. Az improvizációs tapasztalatokból jött létre az az előadás, melyet „A zuhanás második pillanata” címmel mutattak be 2013-ban.

- A megvalósult produkció, melyet én rendeztem, nem épült rögzített dialógusokra: az előadás párbeszédei rögtönzésként hangzottak el a precízen felépített drámai folyamat epizódjaiban. Hozzá kell tehát fűznöm, hogy jól motivált és megalapozott rögtönzések voltak ezek, bár hagyományosan megírt színdarabról ezúttal nem beszélhetünk semmiképpen. A mostani bemutató nem a hét évvel ezelőtti előadás felújításaként készül, hanem eredeti, önálló variációt eredményez majd azonos címmel. Reményeim szerint ez az új változat a korábbi tréningek és kutatások betetőzése lehet, minthogy az általam felkészített tanítványok, Molnár Anikó és Papp Attila irányítása nyomán most szuverén színpadi alkotás jöhet létre a mulatságos abszurdum eszközeivel - mondta Katona Imre, aki ez előadás létrehozásában konzulensként vesz részt.