Hírek - 2020. június 2.Hétszínvirág: eltáncolt kívánságok

- A mai gyerekek amit kérnek, amire vágynak, azt szinte azonnal megkapják. Olyan, mintha minden kívánságuk teljesülne. Ennek a történetnek a tanulságai a szeretetről, a barátságról, a  szerelemről, az egymásra figyelésről, a másik segítéséről, az önzetlenségről szólnak. Olyan értékekről, érzésekről, gondolatokról, melyeket fontos megmutatni már a kicsik számára is - mondta Alekszej Batrakov, aki színpadra állította a Hétszínvirág című látványos mesés táncjátékot. A Sopron Balett előadását az ovisok bérletben láthatják a hűség évadában.

A táncjáték adaptációja Valentyin Katajev meséje nyomán készült. Az előadása azt tűzte ki célul, hogy rácsodálkoztassa a gyerekeket arra, amit még az óvodában nagyon jól tudnak: a mozgás, a tánc segítségével a lehető legközvetlenebb módon fejezhetik ki belső világukat, örömüket és bánatukat, s akár még mesét is mondhatnak. Ezt a rácsodálkozást segíti az előadáshoz kapcsolódó rövid, játékos színház-pedagógiai foglalkozás.

Az előadáshoz Szélyes Andrea készített a mesék világát idéző színes, élénk, fantáziadús jelmezeket. A látványos díszlet és játéktér Vlagyimir Furszov munkája. A gyerekkel az előadás előtt és után Németh Ervin beszélget a látottakról, segítve a történet megértését, a szereplők tulajdonságainak a megfogalmazását, a tánc formanyelvének megismerését.  

Ebben az évadban a Lázár Ervin Program keretében 5300, főként harmadikos és ötödikes diák látta a sikeres produkciót. Most az ovisok drukolhatnak Annuskának, hogy a varázslatos, hét kívánságát teljesítő Hétszínvirág utolsó szirmát ne a saját maga, hanem más örömére használja fel.

A mese tartalma:

Annuska perecvásárlás közben eltéved, és találkozik egy varázslóval, aki megajándékozza. Csodálatos virágra tesz szert, amely teljesíti minden kívánságát. Pontosan hetet. Elsőre haza szeretne jutni, hát így is lesz. Majd, hogy a fiúknak bebizonyíthassa, ha nem veszik be a játékba, ő akkor is eljuthat a virággal akár valóságban is az Északi-sarkra, már ott is terem. Fogadja őt a Hókirálynő és a Hókirály. Ezután kívánságára övé lehet a világ összes játéka, s még arra sem derül fény, álmodozásai alatt otthon eltört egy vázát. Közben gyorsan elfecsérli a szirmokat a saját önzőségéből, irigységéből, sértettségéből adódó vágyakra. Egyre inkább úgy érzi, különb dolgokat is kívánhatott volna. Amikor már csak egyetlen szirma, az utolsó kívánsága marad, és találkozik egy mankós fiúval, aki nem tud vele szaladni a játékban, akkor már a szívére hallgat.