- Milyennek látta a fiatal magyar marimbásokat?
- Különbözőek a tapasztalataim. Azt éreztem, a magyar fiatalok előadásmódja, stílusa eltér az amerikai diákokétól. Nehéz ezt megfogalmazni, talán úgy lehetne körbeírni, hogy "magyaros érzésekkel" játszanak. Jó tanulási és tapasztalatszerzési lehetőség volt ez a három nap számomra.

- Melyik hatott önre jobban, a magyar vagy az amerikai stílus?
- Amerikában tanultam marimbázni, így az amerikai. Úgy húsz éve ismerkedtem meg az Amadinda együttessel a szombathelyi Bartók fesztiválon és jó barátságba kerültünk. Háromszor játszottunk is együtt, fontos előadásként gondolok ezekre a fellépésekre. A velük való találkozás nagy hatást gyakorolt rám. 

- Azt mondják, az ember a lelkéhez választja a hangszerét. Miért a marimba?
- Először zongoráztam. Nálunk az egész család zenélt. Édesapám francia kürtön, édesanyám fuvolán játszott zenekarban. Olyan volt a házunk, mint egy koncertterem, amikor gyakoroltak. Elvittek a zeneiskolába, bemutattak a tanároknak, s én ösztönösen a marimbát választottam ekkor.

- Amikor zenét ír, mi indítja el a gondolatait, a játékát?
- Elkezdek játszani, improvizálni a hangszeren, s ha kijön egy jó ötlet, azonnal leírom. Aztán folytatom a játékot, figyelek arra, hogyan szólnak bizonyos témák, hangok, s ekkor ismét leírom a kottára. Így alakul ki a végleges mű.

- Ha egy hangot lehetne választani a marimbán, amit leüthetne a mostani életéről, melyik lenne az?
- Inkább mindig nagy egységekben, zeneművekben gondolkodom az életben is. Ha nincs jó kedvem, akkor az Északi fény című kompozíciót hallgatom, játszom és akkor visszatér az ember lelke önmagához.

- A tanítás vált az életévé?
- Szüleim is tanítottak mindig otthon, én is már elég fiatalon, csak a két fiútestvérem nem tanított. A zeneszerzés, a játék mellett a tanítás vált így az életemmé.

- A workshopján arról is beszélt, lehet, rövidesen már nem készülnek rózsafából hangszerek és akkor megváltozhat a marimbázás is. 
- Már készülnek műanyagból hangszerek, de nem találtak olyan anyagot, amely úgy képes szólni, mint a rózsafa. Ahogy vágják ki az esőerdőket, fogynak a rózsafák és valószínűleg megtiltják majd az irtását. Bizonytalan, hogy 15 év múlva lesznek-e még ilyen fából készült hangszerek. Mert az igazi marimbához száz vagy annál idősebb rózsafa kell, ez az a fa, ami a marimba semmihez sem hasonlítható hangját adja.

- Mihez kezdene, ha nem marimbázhatna?
- Zenekari művek írnék, zeneszerzéssel foglalkoznék. Harmincnyolc évnyi tanítás után nyugdíjba mentem. Nagyobb a szabadságom, mint amikor heti öt napot bent voltam az iskolában, az kitöltötte az életem. Most lesz időm kiadni a megírt műveim, s még többet szeretnék foglalkozni az ütőgyártással. Mindemellett a feleségem családja révén magyar kötelékekkel is rendelkezünk, ezért 2020 szeptemberében visszatérünk ide, Horvátlövőre, hogy felkutassuk a családi gyökereket. Ebben segít nekem Rácz Zoltán az Amadinda együttesből. Tehát hamarosan visszatérek.

- Sopronba is eljön?
- Ha belefér az időbe, szívesen.

Varga Róbert