Hírek - 2019. május 23.Kövek a Lázár Ervin-programban

A Kövek című zenés tanjátékot tekinthetik meg azok a felsős tanulók, akik részt vesznek a Minden gyermek juthasson el színházba! országos kormányzati kezdeményezés Lázár Ervin kísérleti programjában május 29-én, 30-án és 31-én a Soproni Petőfi Színház kamarajátszóhelyén, a Liszt Ferenc Kulturális Központban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által kidolgozott program célja, hogy közoktatásban minden, az 1-8. évfolyamon tanuló diák évenként egyszer ingyenesen eljuthasson színházi, cirkuszi és komolyzenei előadásokra, koncertre, valamint táncos produkcióra.

A  leghűségesebb város kulturális intézménye a Fővárosi Nagycirkusszal, a Magyar Színházzal, a Kaposvári Csiky Gergely Színházzal a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházzal és a békéscsabai Jókai Színházzal együtt kapott meghívást ebbe a programba idén. Ez annak is köszönhető, hogy a soproni teátrum élen jár az országban a színházi nevelési programjának eredményeivel, jó a kapcsolata az oktatási intézményekkel, s kiemelkedő számban látogatják az előadásokat a fiatalok.

A hónap elején A pokoli puncspancs című zenés mesejátékot tekinthették meg a gyerekek ingyen, úgy, hogy az utaztatásukat is az intézmény biztosította. Négy tankerületből (soproni, sárvári, győri, szombathelyi) érkeztek diákok, mintegy 1300 alsó tagozatos tanuló jutott így színházi élményhez.

Most május végén Szombathelyről, Bükről, Kapuvárról, Fertőszentmiklósról és két soproni iskolából érkeznek 320-an, hogy a Kövek című zenés tanjátékot nézhessék meg.


Ősszel a tervek szerint folytatódik az országos kezdeményezés, így ismét megnyílik az út a soproni és környékbeli iskoláknak, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.  

Kövek: rövid tartalom:


Egy krimi kamaszokról kamaszoknak. Egy izgalmas előadás két srácról, akiknek történetében összemosódni látszanak a gyermeki játék és a felelőtlen tett határai. Az előadás – ausztrál eredetiből Békés Pál fordítását felhasználva – megtörtént esetet dolgoz fel, s két kallódó srác céltalannak látszó világába vezet el bennünket. A fiúk – kalandra vágyva – unalmukban köveket hajigálnak egy felüljáróról az autópályára, s „telitalálatuk” egy családapa halálát okozza.