Hírek - 2019. április 10.Színházi buli a sajtó előtt

Jó hangulatú találkozáson mutatkozott be az újságíróknak és tévéseknek a Tied a világ! című zenés társasjáték stábja a Soproni Petőfi Színházban. A helyi médiaklub fiatal tagjainak lelkesedése remek hangulatot teremtett a próbán. Premier április 13-án.

A hagyományos sajtónapon és fotóspróbán Balogh Zoltán vezetésével részt vettek a soproni médiaklub tagjai. Ők már azt a generációt képviselik, akik a rocktörténelemből ismerhetik az Illés zenekar pályafutását, legendás dalait.

A csapatot Feke Pál, a produkció művészeti vezetője mutatta be az érdeklődőknek. Ő az eredeti, játékszínes produkció rendezőjének és a librettó írójának Szente Vajknak a munkáját állította most a színpadra. Az úgynevezett raplika változat azonban azért lesz más, mint a budapesti, mert a soproni társulat tagjainak egyénisége, személyisége, színészi játéka új művészi utakat hívott elő az alkotókból, s ez érződik majd az egész előadáson.

A Zene, New York, Szerelem című romantikus musical és  a The Blues Brothers – The Hungarian Show után Feke Pálnak ez a harmadik állomása, hogy produkciós és művészeti vezetőként az irányításával készülhet előadás Sopronban. Az itteni teátrumban dolgozhat együtt azzal a remek csapattal, amelyet ő választhatott ki, állíthatott össze. Ezt külön megköszönte Pataki András igazgatónak.

Erre az alkalomra állt össze a hazai zenészszakma kiválóságait felvonultató Tied a világ! együttes, amelynek vezetője és dobosa Szörényi Örs, Szörényi Levente fia.

A sajtónapon elmesélte, először a Fonográf együttes dalaival találkozott, majd 11 évesen fedezte fel az Illést. Beleszületett ebbe a világba, s Pásztory Zoltán halála után beült a dobok mögé. Az Illés negyvenéves születésnapjakor Csíkszeredában és a Sziget Fesztiválon már ő játszott az együttesben.

A produkció zenei vezetője Károly Kati. A billentyűknél Reviczki Balázs és Harmati Máté ül majd felváltva. Váltja egymást a két gitáros, Kékkői Zalán és Sallai Tibor. Csatlakozott hozzájuk ugyancsak gitárosként Polyák András. A basszusgitáros Pethő Gábor.

A világítástervező a szakma nemzetközileg is ismert nagyágyúja Madarász "Madár" János.  Ebben a produkcióban negyven intelligens lámpa varázsolja majd el a nézőket az Illés dalok szárnyán.

A sound supervisor Mohai György, a hangmérnök Horváth Attila. A díszlet Fekete Péter munkája, a jelmeztervező Szélyes Andrea. Az eredeti produkció koreográfusa Túri Lajos.

Az előadás a Zikkurat Színpadi Ügynökség és Rosta Mária producer, valamint a Melody Kft. engedélyével a Soproni Petőfi Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház koprodukciójában jön létre.

A sajtónapon az alkotók, szereplők, arról is beszéltek, számukra mit jelentenek az Illés dalok, hogyan találkoztak velük az életük során. Háttér és nyilatkozatok a honlapunkon ezeken a linkeken:

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1181-szinhazi-buli-illes-szekeren.html

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1207-csillogo-fekete-lemezek.html

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1210-ez-a-zene-bennem-el.html

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1209-generacios-eleterzes.html

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1208-mindorokke-little-richard.html

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1211-dalba-rejtett-tartalom.html

https://www.soproniszinhaz.hu/hu/hirek/1214-nagyivu,-idotallo-zene.html

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1215-vegtelen-lepcsokon.html

Fotók: Szalay Károly