Hírek - 2019. április 6.Nagyívű, időtálló zene

- Életemben nem voltam még olyan helyzetben, hogy játszom egy darabot és azt máshol is színpadra viszik új szereplőkkel. Egy hatalmas beugráshoz tudnám ezt hasonlítani. Egészen üdítő érzés, egyfajta önanalízis, hogy úgy tudok nézni egy próbafolyamatot, bennem már kész a szerep, a kollégákat segítem, akik őszinte, jó barátaim és így a játékuk, személyiségük miatt is más lesz ez az előadás, mint a budapesti - mondta Vastag Tamás, aki Tomika szerepét alakítja a Tied a világ! című zenés társasjátékban. A produkció premierje április 13-án lesz. A művészeti vezető Feke Pál.

Vastag Tamás már öt éve énekli a Tied a világ! előadás nagy slágereit. Néhány dalt ismert, ám a produkció kapcsán szerette meg igazán az Illés számokat.

- Fantasztikus zenei anyagokkal találkozhattam, s ezek ma megállnák a helyüket bárhol. Nagyívű harmóniákat, történeteket írtak Szörényi Leventéék, igazán értették a zenét, nem csak dallamokban, hanem tartalomban, üzenetekben, szövegekben, hangulatokban. A dal amúgy is megfejthetetlen műfaj és ők tudták ennek a titkát. Hirtelen eszembe jutott a Bohemian Rhapsody film. Amióta bemutatták, a Queen slágerek újra a listák élén állnak. Pedig javarészt harminc évvel ezelőtt született dalokról beszélünk, amelyek nem avultak el, ám, most a mozi által bekerültek egy felfutó trendbe. A fiatalok, az új generáció tagjai nem ismerték az ő zenéjüket, nem volt rá annyira módjuk, idejük, ambíciójuk, kíváncsiságuk, hogy felfedezzék maguknak az együttest. Érdekes lenne azt látni egyfajta kísérletként, ha itthon mondjuk készülne az Illésről egy hasonló film, akkor milyen utat járnának be ezek a dalok a mában kicsit felfrissítve, újra hangszerelve? Rácsatlakozna az új hullám? Bekerülnének ismét a főáramlatba, fősodorba, játszanák a rádiók ezeket a számokat? A mi előadásunk abban segíthet az ifjúságnak, hogy egy vidám produkció közben megismerjék, megtalálják, vigyék magukkal az Illést, az ő igényes világukat, stílusukat, erejüket, s színházi keretek között találkozzanak olyan fajta zenei minőséggel, amely túlmutat a trendeken, időn, mert művészi színvonalon készült - foglalta össze gondolatait az előadáshoz kapcsolódóan Vastag Tamás.  

(Fotó TV2-archiv)