Hírek - 2019. március 21.Színházbarátok figyelem!

A Soproni Színházpártoló Egyesületben eljött az idő, hogy a szokásos tagságokat meghosszabbítsák, s ebből az alkalomból a szerveződés szívesen veszi további színházbarátok csatlakozását is.

A Soproni Színházpártoló Egyesület a leghűségesebb város teátrumában 2017 novemberében alakult meg.  A szervezet elnökének Tölli Balázst, a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium igazgatóját választották.

Az egyesület célja, hogy a Soproni Petőfi Színházat lehetőségeihez mérten erkölcsileg és anyagilag támogassa, népszerűsítse az intézményt, az előadásokat. Szeretnének közreműködni a színház által teremtett értékek megőrzésében, azok növelésében. Mindemellett olyan fórumot biztosítani a teátrum iránt érdeklődőknek, közösségeknek, amelyek további alkalmat teremtenek arra, hogy a szerveződés kulturális és hagyományőrző alkotóműhelyként is a színház mellett álljon. A színházpártolók évi 25 ezer forintos tagdíjat fizetnek.

Ezért cserébe az évadokban premierbérletet kapnak, részt vehetnek a társulati üléseken, a kiállításmegnyitókon, a színházi klub minden eseményén, s kétszer ott lehetnek a fertőrákosi  kőfejtő és témapark "Barlangoló" programjain. Évente két alkalommal csak a tagoknak szervez a teátrum koccintással egybekötött  kulisszajárást és jelmeztár-látogatást. Ezen kívül tíz százalékos kedvezményt kapnak a Pro Kultúra Sopron saját értékesítésű rendezvényeire, programjaira.

Az egyesület titkári feladatait Izsó Katalin a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház projektmenedzsere látja el. Hozzá kell fordulni a tagságok meghosszabbításáért és az új tagok is itt jelentkeznek:

E-mail: szervezes@prokultura.hu