Hírek - 2013. október 24.Börtönnapló a rácsok mögött

Állva tapsolták meg a fogvatartottak a Börtönnapló című monodrámát Farkas Ibolya marosvásárhelyi színművész előadásában a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben. A Soproni Petőfi Színház kamaraszínházi produkciója osztatlan sikert aratott mindenütt.
A teátrum kamaraszínházi kínálatában szerepelt a Börtönnapló. A darabot Fedák Sári : Te csak most aludjál Liliom című emlékirata alapján Farkas Ibolya szerkesztette és állította színpadra. A soproni közönség bérletes előadásként tekinthette meg a produkciót, amelyet az önkormányzat ajándékaként az októberi idősek világnapja alkalmából a nyugdíjasok egy zárt körű bemutatón tekinthettek meg.
A Börtönnapló hatalmas sikert hozott Farkas Ibolyának, aki a teátrum börtönszínházi programjának keretében a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben is előadta a Börtönnaplót. Azon a helyen, ahol egykor Fedák Sári is raboskodott. A mintegy két órás monodrámát a fogvatartottak feszült figyelemmel nézték és a végén minden várakozást felülmúlóan állva tapsolták meg a színésznő teljesítményét.
Farkas Ibolyával a közeljövőben még találkozhat a színházszerető közönség, hiszen Pataki András igazgató a Soproni Petőfi Színház tagjai közé invitálta a színművésznőt.