Hírek - 2018. március 2.Jazzrobbanás és megújult ünnepi hetek

Európában először Sopron adhat otthont a műfaj világsztárjait felvonultató nemzetközi ütősfesztiválnak, a SopronDrumnak idén júniusban. Mindemellett megújult formában, tematikus hetekkel jelentkezik a leghűségesebb város ünnepi kulturális fesztiválja. Erről tartottak sajtótájékoztatót a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. vezetői Budapesten.


Richard Bona és Mandecan Cubano együttes, She-e Wu marimba művész, Christopher Deviney és Rolando Morales-Matos ütőhangszeres csillagok, a legendás amerikai zenész, dobos, zeneszerző Billy Cobham, a Thunder Duo, azaz Dörnyei Gábor és Horváth Kornél, valamint a Sopron Balett egyedülálló produkciókra készül a megújuló a 61. Soproni Ünnepi Hetekre (SÜH), amely idén először tematikus hetekkel várja a közönséget.

Pataki András, a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője a fővárosi sajtótájékoztatón elmondta: áttörést jelent a nagy hagyományokkal rendelkező programsorozat történetében, hogy mint helyszínt, a fertőrákosi barlangszínházat is bevonva világsztárokat láthat vendégül Sopron. Mindemellett arra törekedtek, hogy a műfaji és stílusbeli változatosság jegyében a legszínesebb programkínálatot biztosítsák nem csak a soproniaknak, hanem a városba látogató turistáknak is. Így június 8-tól július 15-ig öt héten át a minőségi kultúráé lesz a főszerep a településen és környékén.

Az öthetes program elsőként a jövő generációját, valamint a családokat szólítja meg. A már hagyománnyá vált „Sopron zenél” program évente visszatérő lehetőség a fiatal zenésznemzedék számára a bemutatkozásra és a nemes versengésre, mivel a győztes jogot nyer a VOLT Fesztiválon való fellépésre is.

Idén 11. alkalommal rendezik meg a Tündérfesztivált, amikor tündérek és manók töltik meg a város tereit és intézményeit, a rendezvény pedig rengeteg zenei, színházi programmal várja a gyerekeket, akiket a fesztiválnapok zárásaként este a Barlangszínházban az ExperiDance táncegyüttes mesemusicalje, a Cinderella varázsol majd el.

A SÜH nagy vállalkozása a június 11-től június 17-ig tartó SopronDrum fesztivál, amelynek művészeti vezetője Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész, aki kiemelte, hogy a meghívott világsztárok nemcsak muzsikálnak majd, hanem kurzusokat is tartanak az ideérkező magyar és külföldi középiskolás, valamint egyetemista művészeti hallgatóknak. Mesterkurzust vezet majd Dörnyei Gábor, Billy Cobham, She-e Wu, Rolando Morales-Matos és Aaron Spears is, aki olyan R&B szupersztárokkal zenél együtt, mint Ariana Grande és Usher.

Ilyen jellegű, kimondottan ütősöknek szervezett fesztivál még nem volt az országban, sőt Európában sem. Ez kivételes alkalmat kínál mindazoknak, akik az ütős hangszerek iránt érdeklődnek, hogy a műfaj legnagyobbjaival találkozhassanak, és tanulhassanak is tőlük. A közönség számára pedig különleges élményt tartogat, amikor a ritmus varázsa járja át a települést.

A SÜH keretében rendezik meg a HétTánc Festet. Ennek hetében a Barlangszínházban az ExperiDance táncegyüttes Nagyidai cigányok című, Arany művét táncszínpadra álmodó előadása szerepel majd, míg a néptánc szerelmesei a már hagyományosnak mondható FolkFesztiválon tekinthetik meg a magyar folklór kincseit. Ez a hét a tánc sokféle műfajának találkozása lesz: tartalmaz majd műhelymunkát, és a tervek szerint az esemény záró mozzanataként a résztvevő táncosok egy össznépi ünnep keretében körbetáncolják a város központját. A Barlangszínházban pedig június 24-én Nyári tánc virágporban címmel az autentikus néptánckincs remekeiből és színpadi feldolgozásokból láthatnak válogatást a nézők. A hét díszvendége az Erdélyből érkező Maros Művészegyüttes lesz. Ennek a hétnek a művészeti vezetője Sipos Ferenc, a művészeti nevelés, a néptáncoktatás és a magyar hagyományápolás elkötelezettje.

A Sopron Classic két hetében a klasszikus zene kap főszerepet az egész városban. Horgas Eszter fuvolaművész fellépése, valamint magyar és olasz nyelvű operaelőadások várják a közönséget. A barlangszínházban Rossini Sevillai borbélyát a győri és a szegedi színház összefogásában láthatják a nézők, míg Verdi Falstaffját a Kassai Állami Opera mutatja be Jiří Menzel rendezésében. Ebben az időszakban a város centrumának színpadain a klasszikus műfaj képviselői muzsikálnak majd a közönségnek.

Seregély Dóra, a Pro Kultúra Sopron Nonporofit Kft. marketing vezetője érdekességként hangsúlyozta, hogy  a fellelhető források szerint ország egyik legrégebbi fesztiválja ez a városi rendezvény, hiszen 1932 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal rendezik meg a nagyszabású kulturális kavalkádot, így a SÜH a megújulás mellett ápolja ezeket a hagyományokat, és öntözi az erős kulturális gyökereket.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az egész nyári szezon alatt népszerű hazai énekesek, színházi előadások, német nyelvű operettek és olaszul énekelt opera is szerepel a Fertőrákosi Barlangszínház 2018-as szezonjában.

Kiemelkedik ebből a SingSingSing Masters Musical Show, amely július közepétől összesen nyolcszor tekinthető meg ezen a játszóhelyen. Szakál Attila, a produkció rendező-koreográfusa örömét fejezte ki, hogy milyen nagy és rendkívüli élmény lesz ezen a helyszínen is bemutatkozniuk az előadással. Ezért igazi, nemzetközi énekes-találkozással várják a közönséget a Csóka Péter vezette Jackdaw zenekarral és 14 fős tánckarral. A show-ban a fellép a londoni Joël Wood, a Párizsból érkező és tavaly az Aida főszerepét magyarul hatalmas sikerrel éneklő Stéphanie Schlesser, testvére, a brüsszeli Yannick Schlesser, aki a könnyűzenében is otthonosan mozog. A hazai színeket a produkció állandó, népszerű és közönségkedvenc szereplői: Feke Pál, Vastag Tamás, Füredi Nikolett, Fésűs Nelly, Buch Tibor, Savanyu Gergely, Kiss Norbert,  Papp Attila képviselik. A magyar, az európai és Broadway-musical-irodalom legsikeresebb számait bemutató előadás 2009-ben a veszprémi színházból indult hódító útjára, azóta már az ország több pontján: Székesfehérváron, Sopronban, Békéscsabán, Nyíregyházán is vendégszerepelt nagy sikerrel.

A barlangszínház tűzi műsorra július 1-én Feke Pál Csak rock 'n' roll című nagyszabású koncertjét. A színész-énekes elmondta, a show premierje a soproni színházban volt, mert a teátrummal régóta jó a kapcsolata. Az elmúlt évadokban az Evita cím produkcióban is énekelt és a Zene, New York, Szerelem című darab főszerepét is ott formálta meg. A mostani show élő zenekarral, különleges látványvilággal és sztárvendégekkel kerül a nézők elé. Ezért is hívta meg Szulák Andreát és Radics Gigit, akiket a szólógitáros Kozma Norbi, a basszusgitáros Takács Roland "Kanóc", a dobos Brandenburg Máté, a billentyűknél a régi barátja és szerzőtársa, Sebestyén Áron kísér majd. A látványvilág Madarász „Madár” János munkája, a díszlettervező Tóth Kázmér.

Idén a fertőrákosi barlangszínházban 42 alkalommal 18 féle produkciót láthatnak  a nézők. Augusztus elején a Játékszín hozza el két fergeteges vígjátékát, a Kölcsönlakás és a Hatan pizsamában című produkciót a barlangszínházba.  Az előadások főbb szerepeit népszerű hazai színművészek alakítják, többek között Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Dobó Kata, Debreczeny Csaba, Hajdu Steve és Csonka András. A Budapesti Operettszínház mutatja be A chicagói hercegnő című jazzoperettjét augusztus 10-11-12-én, az utolsó előadást német nyelven adják elő. Szintén a határ túloldaláról érkező közönséget szólítja meg az ExperiDance Sissi című előadása és két német nyelvű nagyoperett, az Egy éj Velencében (Soproni Petőfi Színház) valamint a Csárdáskirálynő (Soproni Petőfi Színház és Operettvilág Együttes) című produkciók. Az előadások sorát Demjén Ferenc és Charlie közös koncertje zárja szeptember 15-én.

Fotók: Opra Annamária