Hírek - 2018. február 20.Semmi sem drága

- Nem kedves embert, hanem egy kemény, saját érdekeit előtérbe helyező figurát játszom a darabban, akinek semmi sem drága az életben, s manipulálja a környezetét - mondta Szomor György, aki a Miniszter szerepét alakítja az Ármány & szerelem című rockzenés játékban. Papp Gyula – Demjén Ferenc – Sárdy Barbara művének premierje február 24-én lesz. A rendező Pataki András.

Szomor Györgyöt hamar a szívükbe zárták a soproni nézők az Aida című musical óriási sikere után. A sors úgy hozta, hogy abban a produkcióban és most is egy gonosz minisztert alakít.

-Remek, hálás szerepek ezek a negatív karakterek. Jó alkalmat adnak a hangsúlyos játékra, megjelenésre.  A Miniszter erős, romlott egyéniségén, dalain keresztül mutatok be egy figurát és személyiséget, s így bomlik ki, milyen is ez a szereplő, illetve az őt játszó színész. A produkció zenei világa nagyon közel áll hozzám, egyik kedvenc műfajom a blues, s most  kaptam egy ilyen jellegű dalt, zenekarral, élőben azt énekelni koncertélménnyel ér fel.