Hírek - 2018. január 12.Csillagkutya: út a diáksághoz

Ezen a héten 12 alkalommal láthatták a diákok a soproni teátrum színházi nevelési programjának új előadását, a Csillagkutyát a leghűségesebb városban. A főként felsős fiatalok élénk érdeklődéssel, kíváncsian, aktívan vettek részt a produkcióhoz kapcsolódó foglalkozásokon, amelyek megtalálták az utat hozzájuk.

 
A Henning Mankell ifjúságiregény-sorozatának motívumaiból – Németh Ervin adaptációs és dramaturgi munkájával – most elkészült új színházi nevelési előadás, a Csillagkutya kemény, őszinte, ugyanakkor lélekemelő, különleges játék az anyátlanul nevelődő Joel életéről, a mindennapok nehézségeivel dacoló édesapáról, akiket az emlékek és a jövőről dédelgetett álmok tartanak életben.

Németh Ervin rendezőtől, foglalkozásvezetőtől, a soproni színházi nevelési program vezetőjétől megtudtuk: az ötödikesektől a nyolcadikosokig minden korosztály megfordult már a foglalkozásukon, amelynek igazi célközönsége a 12-14 évesek csoportja. Ennek ellenére a legkisebb felsősök, az ötödikesek is rendkívül mélyen elgondolkodva és igazi gyermeki rácsodálkozással követték a 13 esztendős kiskamasz, Joel történetét.

Akadt olyan diák, akire olyan hatással volt az előadás, hogy szeretett volna találkozni a címben szereplő Csillagkutyával, s többen örömmel kiáltottak a szereplők felé a foglalkozás végén: "Jó volt az előadás!".

Legközelebb Győrben február 2-án, illetve Kapuváron február 9-én lesz látható a Csillagkutya. A soproni és környékbeli iskolások március második felétől május közepéig tekinthetik meg az előadást szinte minden héten. A produkció csapata hetente 8-10 alkalommal adja majd elő az oktatási intézményekben az anyakeresésről, az új helyzetekhez való alkalmazkodás nehézségeiről, valamint a felnőtté válás útjának kihívásairól szóló darabot.

 

Szereplők:

SAMUEL (apa); SIMON (Vén Kőműves) – Ács Tamás
GERTRUD; SARA; CELESTINE (anya) – Szlúka Brigitta

JOEL - Markó Bálint / Rimmel Botond / Fajkusz Benedek / Borsodi Norbert / Lengyel Kornél

KISJOEL - Ivanics Mátyás / Horváth Gábor Timót / Seiner Gergely / Póczi Koppány / Szabó Tamás / Németh Gábor

TURE - Végh Kristóf / Nagy Márió Attila / Till Krisztián / Töreki Milán / Lehota Kristóf / Szűcs Bálint


Rendező–foglalkozásvezető: Németh Ervin

Fotók: Torma Sándor

 

A soproni színház több mint öt évvel ezelőtt az országban elsők között indított színházi nevelési programot, amely találkozott a diákok és a pedagógusok igényével. Ez a program képes a színháziszöveg-értés készségszintjét emelni, ugyanakkor az önmegértés színházon keresztüli élményét is megadja a diákok számára. A soproni tantermi színházi foglalkozások, az ott bemutatott előadások és a hozzájuk kapcsolódó témák, beszélgetések, drámás munkaformák utat találtak a fiatalsághoz. A megelőző négy évadban a Dúvadnevelde, a Semmi, a Luke és Jon és a Bocsáss meg, Madárijesztő! című darabok voltak láthatók, illetve ezekhez az előadásokhoz kapcsolódtak a színháziszöveg-értési és a darab problematikáját a drámamunka eszköztárával feldolgozó foglalkozások. Az elmúlt évadban Németh Ervin és csapata a 35 kiló remény című produkcióval járta az oktatási intézményeket. Az előadást a városban és környékén összesen 33  oktatási intézményben 69-szer játszották el mintegy 2125 diák előtt. Ez a program ötéves időszakának rekordja. Akadt olyan iskola, a soproni Deák Téri Általános Iskola, ahol a teljes nevelőtestület is látta a 35 kiló reményt az intézmény továbbképzési napja keretében, s nemcsak látták, hanem részt is vettek a programban.