Hírek - 2013. november 6.Műsoron a Holdbeli csónakos

A Holdbeli csónakos című élőzenés kalandjátékot tűzi műsorára a Soproni Petőfi Színház november 11-től. A produkciót Katona Imre rendezte. A teátrum ezzel az előadással tiszteleg Weöres Sándor születésének 100. évfordulója előtt.
Weöres Sándor ma már klasszikus meséjét láthatják kicsik és nagyok a Petőfi Színházban. A Holdbeli csónakos több magyar színházban hódította meg a közönséget, most a soproni publikum is nyomon követheti a történetét, többek között a mindenkiben benne rejlő boldogság utáni vágy szüntelen kutatása és az állandó útkeresés közben. Az előadás, amely zenés kalandjáték is egyben, korszerű színházi nyelven szólal meg köszönhetően Katona Imre rendezőnek. A produkció zeneszerzője a gyerekek nyelvén is kiválóan értő Huzella Péter, a koreográfus Demcsák Ottó.
Az előadás a Forrás Színházzal együttműködésben jött létre.

Szereposztás:

Vitéz László – Papp Attila

Kikiáltó – Czár László

Pávaszem – Molnár Anikó

Medvefia és Holdbeli csónakos – Ács Tamás

Jégapó – Horváth László

Bolond Istók – Czár László

Paprika Jancsi – Szlúka Brigitta

Idoméneus – Pesti Arnold

Memnon – Kazári András / Bruckner Roland

Huang-ti kínai császár – Szlúka Brigitta

Dumuzi – Czár László

Egy szolga – Pesti Arnold

Lapátos hindu – Kazári András / Bruckner Roland

Kínai katonák – Horváth László, Kazári András, Bruckner Roland, Pesti Arnold

Börtönőr – Pesti Arnold

Hóhér – Kazári András

Memnon katonái – Horváth László, Pesti Arnold

Idoméneus katonái – Horváth László, Kazári András, Bruckner Roland

Majmok – Pesti Arnold, Kazári András, Bruckner Roland



Dramaturgia: Katona Imre

Látvány: kollektív alkotás

Zene: Huzella Péter (Kossuth-díjas)

Koreográfus: Demcsák Ottó (Harangozó-díjas)

Fény: Kovács Ferenc

Rendező: Katona Imre