Hírek - 2017. szeptember 29.A szálak mozgatója

Megfelelési kényszer jellemzi ezt a kissé képmutató, álszenteskedő figurát, akiből találhatunk többet is a világirodalomban, egyik legismertebb megjelenítése például a Tartuffe. Hatalmas kihívás számomra, hogy a magyar színház- és filmművészet egy ilyen ikonikus szerepét kell megformálnom. Arra törekszem, hogy magamon átszűrve mutassam meg, milyen is ő, aki gyakorlatilag az egész mű szálait mozgatja - mondta Savanyu Gergely színművész, aki a Hippolyt, a lakáj című zenés vígjáték címszerepét formálja meg a Soproni Petőfi Színházban. A darabot Eperjes Károly állítja színpadra.

Savanyu Gergely hozzátette: erős játékszabályok betartása mellett kell ezt a szerepet felépítenie úgy, hogy az megfeleljen a rendezői elképzelésnek. Eperjes Károllyal egyetértettek abban, hogy a karakter molière-i mélységű és felépítettségű, így is dolgoztak végig a próbákon. A darab más rétegeinek felfejtése is hozott számára újdonságokat, izgalmakat, mert pályafutása alatt még soha nem játszott Molière-műben.

Fontos célkitűzése volt, hogy megtalálja a figura igazságait, motivációit és egyedi humorát, hiszen ebben a közös játékban ezúttal ő lesz a labdafeladó ember, és a partnerei csapják le a poénokat. Ebből a szempontból is tartogat számára kihívásokat a feladat.

Savanyu Gergely úgy érzi, akad hasonlóság a lelke és Hippolyt között, mégpedig a megfelelési kényszer tekintetében. Ez a tulajdonság rá is jellemző a hétköznapi életben, s bízik abban, hogy most is meg tud felelni nemcsak önmaga, hanem a közönség elvárásainak is. Ezért is várja már nagyon a bemutatót. 

 

HIPPOLYT, A LAKÁJ

Zágon István színdarabját és Nóti Károly film forgatókönyvét

zenés színpadra alkalmazta: Vajda Katalin és Vajda Anikó

a betétdalok zenéjét szerezte: Eisemann Mihály, DeFries Károly, Márkus Alfréd

a betétdalok szövegét írták: Harmath Imre, Füredi Imre, Kellér Dezső, Mihály István, Szécsén Mihály, Szilágyi László és Zágon István