Hírek - 2014. január 20. Soproni és zentai együttműködés

Együttműködési megállapodást kötött a soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház a Magyar Elektra vajdasági előadássorozatának a keretében.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából négy vajdasági városban látható Bornemisza Péter Magyar Elektra című műve. A soproni Petőfi Színház, a Forrás Színház és az Evangélium Színház közös produkcióját Katona Imre rendezte.
Pataki András a soproni teátrum igazgatója elmondta, az NKA és a vajdasági magyar közösségek támogatásával január 19-én Zentán mutatták be az előadást, 20-án Szabadkán, 21-én Bácsfeketehegyen és 22-én Adán látható a produkció.
A direktor hangsúlyozta: nagy megtiszteltetés a társulatnak, hogy ilyen jeles ünnep alkalmával játszhatnak a Vajdaságban. A teátrumnak egyik fontos célja az, hogy élő kapcsolatot ápoljon a határon túli színházakkal, kulturális intézményekkel és műhelyekkel. Ennek újabb mérföldköveként kötötték most meg a Zentai Magyar Kamaraszínházzal az együttműködési megállapodásukat.
A partnerség keretében a következő évadban Agatha Christie Egérfogó című művét hozza az állandó társulattal rendelkező zentai teátrum Sopronba, s további összefogás, koprodukciós előadások elkészítése várható a két intézmény között.
A direktor hozzátette: tavaly a Teátrumi Színözön keretében március 27-én a Színházi Világnapon mutatkozhatott be a vajdasági teátrum Sopronban Carole Frechette Simon hét napja című stúdiószínházi előadással, s most pedig a soproniak vendégszerepelhettek Zentán.
A megállapodás keretében a két fél olyan színházi összefogás kialakítására helyezi a hangsúlyt, amelynek keretében előadáscserékre, koprodukciók létrehozására, közös programok szervezésére nyílik lehetőség.
A dokumentumot Vukosavljev Iván a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója és Pataki András a soproni teátrum direktora írta alá.