Hírek - 2014. február 22.Kígyómarás- Bemutató március 1-én

Célegyenesbe fordult a Kígyómarás című színmű stábja a soproni Petőfi Színházban. Szabó Magda ritkán játszott darabját Pataki András állítja színpadra, a főbb szerepekben Fodor Zsóka, Molnár Anikó, Szőcs Erika, Szlúka Brigitta, Gál Tamás és Horváth Andor látható. A bemutató március 1-jén (szombaton) 19 órakor lesz a teátrumban.
Pataki András rendező szerint szép és nagy kihívás a társulat számára ezt a művet színpadra állítani. Nem csak azért, mert egy remek Szabó Magda darabról van szó, hanem amiatt is, mert olyan időbeli ugrásokat kell az előadás közben megvalósítaniuk, amely próbára teszi az egész stábot. Technikailag és színészileg is komoly, jelentős feladat a Kígyómarás bemutatása. Többek között ezért is játsszák a színházak ritkán a népszerű írónőnek ezt a művét.

"A darab első olvasatában lélektani realista drámának tűnik. Egy város több évszázados múltra visszatekintő szappanfőző családjának XX. századi, groteszk történelmi fordulatokban gazdag élettörténetét láthatjuk a színpadon társadalmi kataklizmákkal. A családtörténetben három évszám jelöli ezt ki: 1955 karácsonya felé közeledve – 1943 háborús jelenetei – 1929 válságos évei. Mind e mögött ott vibrál egy évtizedeken át tartó szerelmiháromszög-kapcsolat János, Paula és Gábor viszonyában, amely azonban csak felmutatója annak a belső drámának, amely Tóth János lelkében zajlik. Az életmódot és osztályt váltó, a szerelmesét megszerző tanító keserves árat fizet a társadalmi ranglétrán való emelkedéséért. Az egzisztenciális-társadalmi feljebb jutás és a látszólagos családi boldogság ára önazonosságának, identitásának feladása. A feleség elvárásaihoz igazodva megtagad mindent: huszonhat éven nem látogatja anyját, testvéreit – ezzel eldobja magától gyerekkorát, emlékeit; reverzálist ad (írásbeli beleegyezés abba, hogy gyermekei a felesége katolikus vallását követik majd) – megtagadva a hitét; a szerelmi megcsalatás miatt megrendül becsületében és megaláztatik férfiúi büszkeségében. A dráma erre a belső mozgásra, az identitás feladásának fázisaira helyezi a hangsúlyt, az előadás pedig ezt kívánja felerősíteni a maga színházi eszközeivel." (részletek Pataki András rendezői koncepciójából)

Torma Sándor fotói a szombati próbán készültek:















Szabó Magda:
Kígyómarás
színmű

SZEREPLŐK:
Özv. Tóth Jánosné – Fodor Zsóka
Tóth János – Gál Tamás
Paula – Molnár Anikó
Szalay Gábor – Horváth Andor
Kémery Klára – Szőcs Erika
Iboly – Szlúka Brigitta
Tóth Sándor – Sárdy Zoltán
Tóth Sára – Diószegi Imola
Andrea – Szabó Fanni
Jolán – Simon Andrea
Betlehemezők – Horváth László / Ács Tamás / Czár László
Dudás – Bergics András

Rendezőasszisztens: Kincses Kata
Rendező: Pataki András