Hírek - 2015. március 2.Hatalmas siker a Zene, New York, Szerelem

Zúgó vastapsot kaptak a Zene, New York, Szerelem című romantikus musical alkotói az előadás premierjén a zsúfolásig megtelt Soproni Petőfi Színházban. A közönség hosszú percekig ünnepelte a darabot színpadra állító stábot. A két főszereplőt, Feke Pált és Vágó Bernadettet alig akarták leengedni a színpadról.

Az előzetes várakozásnak megfelelően Neil Simon és Marvin Hamlisch műve megtalálta az utat a soproni közönséghez. Már a remek hangulatú nyilvános főpróba után érződött, hogy telitalálat volt a színháznak műsorra tűznie a musicalt. A bemutató utáni fogadáson Pataki András, a teátrum igazgatója örömét fejezte ki, hogy ismét olyan színvonalú előadás született Sopronban, amely más városokban is kivívhatja a nézők figyelmét, érdeklődését.

Szurdi Miklós rendező rövid köszöntőjében kiemelte, hogy a főszerepeket alakító két  énekes bizonyította, hogy remek színészi teljesítményre is képesek. Hangsúlyozta, hogy az intézmény teljes stábjának példaértékű volt a hozzáállása a produkcióhoz, a próbafolyamattal járó feszített munkához, ezért köszönet jár mindenkinek.

Vágó Bernadett annyira jól érezte magát a soproni teátrumban, ahol először lépett színpadra, hogy azt mondta: bármikor szívesen visszatérne ide játszani.
 
Feke Pál, az előadás férfi főszereplője és művészeti vezetője hangsúlyozta, minden segítséget megkaptak a soproni színháztól, hogy az általuk elképzelt díszlet-, jelmez- és látványvilággal kerüljön a közönség elé a musical. A szakma legjobb alkotói álltak a produkció mellé, és így olyan előadás született, amelyet egy éve megálmodtak.

A Zene, New York, Szerelem az elkövetkezendő hónapokban látható a Soproni Petőfi Színházban.
 

 

ZENE, NEW YORK, SZERELEM
(They’re playing our song)
- romantikus musical két részben -

A Soproni Petőfi Színház előadása

Szövegkönyv: Neil Simon
Zene: Marvin Hamlisch
Dalszövegek: Carole Bayer Sager
Fordította: Galambos Attila

Szereplők:

Vernon Gersch – Feke Pál
Sonia Walsk – Vágó Bernadett
Phil hangmérnök hangja – Savanyu Gergely
Sonia énje – Csernus Anita
Sonia énje – Tiszolczi Lilla
Sonia énje – Szalai Dóra
Sonia énje – Lukácsi Laura
Vernon énje – Szeles Tamás
Vernon énje – Füsi Zsolt
Vernon énje – Bolla Dániel

Díszlettervező – Khell Csörsz
Jelmeztervező – Fekete Mónika
Koreográfus – Szakál Attila
Hangszerelés – Sebestyén Áron
Zenei vezető – Feke Pál
Zenei vezető – Sebestyén Áron
Karmester – Ruff Tamás
Sound supervisor – Mohai György
Zenei munkatárs – Fehér Adrienn
Látványtervező, vetítés – Madarász János "Madár"
Rendezőasszisztens – Kővári Szimonetta
Rendezőasszisztens – Frigyesi Eszter
Művészeti vezető – Feke Pál
Rendező – Szurdi Miklós