Hírek - 2015. február 10.Macskajáték Örkény tiszteletére

Örkény István Macskajáték című tragikomédiája látható a Soproni Petőfi Színház ifjúsági bérletében február 9-től. Az előadás főszereplője Horváth Zsuzsa, a rendező Szitás Barbara.

A Macskajáték, Örkény István kisregénye 1963-ban íródott, s először a Kortárs című folyóiratban közölték 1965-ben. Könyv formájában először 1966-ban, a Jeruzsálem hercegnője című kötetben jelent meg. A Tótékhoz hasonlóan a művet Örkény 1969-ben átdolgozta drámává, amit nagy sikerrel játszottak a színházak, valamint több külföldi országban is bemutatták.

"A Macskajáték meséjét énelőttem már több ezren elmesélték. Két ember szereti egymást, de akadályok lépnek föl, s a csábító harmadik minden női varázsát latba vetve magához láncolja a férfit, s a boldog pár oltár elé lép. Ez a szerelmi háromszög csak abban különbözik elődeitől, hogy szereplői nem tizen-, nem is huszon-, hanem hatvan-egynéhány évesek. Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk.”

Ezt mondta Örkény István az egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott művéről, a Macskajátékról, amelyben karakteres választ is ad arra a kérdésre, hogy meddig van joga az embernek a szerelemre. Az író megunhatatlan műve levehetetlen a magyar színházak műsoráról. Most a soproni közönség is részese lehet egy olyan színházi élménynek, amely a nagy klasszikusok évadának méltó folytatása a teátrumban, és egyúttal tisztelgés Örkény István előtt is.
 

Örkény István
MACSKAJÁTÉK
Tragikomédia két részben

Orbánné: Horváth Zsuzsa (Jászai- és Déryné-díjas)
Giza: Borbáth Ottília
Egérke: Gyebnár Csekka
Csermlényi Viktor: Papp János
Paula: Fehér Ildikó
Ilus: Szitás Barbara
Cs. Bruckner Adelaida: Pálos Zsuzsa
Józsi: Pintér Gábor
Schwester/ Pincérnő: Farkas Zita

Díszlet-jelmez: Szitás Bernadett
Rendező: Szitás Barbara