Hírek - 2015. január 6.Mire szán bennünket a sors?

Mire szán bennünket a sors, hogyan tudom elérni és betölteni a küldetésem, ki vagyok, hol a helyem a világban? Mindezekre a kérdésekre is választ adhat a mának is ez a történet - mondta Wiegmann Alfréd rendező, aki a Toldi című zenés költői játékot állította színpadra a Soproni Petőfi Színházban. A bemutató január 6-án lesz.

A rendező szerint nagy vállalás ma Arany János eredeti epikus feldolgozásában eljátszani a Toldit, mert a fiatalokat elidegenítheti a műtől a régies szövegkörnyezet és a szavak. Ezért választották azt a megoldást, hogy a verses történetet játékos formában, mozgásszínházi elemek beépítésével vonzóvá teszik. Ebben Demcsák Ottó koreográfus volt a segítségükre. A Ghymes együttes alapító tagjának, Szarka Gyulának a fülbemászó zenéje érzelmileg ad olyan impulzust a közönségnek, hogy közel érezhessék magukat a színpadi játékhoz.  Mindemellett pedig a háttérvetítések alkalmazásával egy modern vizuális világot varázsolnak a nézők elé, ez is könnyítheti a befogadást. Erre azért is van szükség, mert szinte lehetetlen lenne realista díszletek között megjeleníteni ezt a sok helyszínes művet, s így a technika segítségével tudnak a cselekmények hangulatához illő képi impulzusokat adni.

- Meghagytuk az eredeti szöveget, néhány helyen húztunk csak belőle Németh Ervin segítségével, hogy időben ne legyen túl hosszú az előadás. Úgy gondolom, Arany János műve is tükrözi, hogy a költőnek milyen fantasztikusan mély lélektani ismeretei voltak. Mennyi mindent is tudott az emberről, a lélek működéséről, az általa leírt figurák a maguk társadalmi helyzetéből szólalnak meg. Ez is csodálatos a Toldiban, amelyet fiataloknak és felnőtteknek egyaránt ajánlhatok. Minden korosztály megtalálhatja a rá vonatkozó életérzést, élettapasztalatot ebben a történetben. A Toldi a mának is üzen, hiszen tulajdonképpen egy nagy etikai képlet a kicsorbult testvéri szeretetről és a vérségi kötelékek megbecsülésének fontosságáról. Ha pedig azt nézzük, hogy egy aktív, a saját identitását kereső, a tunya világban a dolgát kutató és cselekedni vágyó ember szép sorsa ez, akkor felfoghatjuk egy modern karriertörténetnek is mindazt, amit Miklós átél. Ő megmutatta - ha úgy nézzük, felépítette - magát, hogy beteljesítse küldetését, és megtalálja helyét a társadalomban.  Ma pedig ez egy modern kérdésre adott modern válasz. Ez is üzenete lehet a Toldinak - hangsúlyozta a rendező, aki hozzáfűzte:  mindezt remek színészi gárda teszi átélhetővé a közönség számára.
 

Arany János
Toldi
zenés költői játék

Szereplők: Papp Attila, Ács Tamás, Pintér Gábor, Horváth Zsuzsa, Horváth László, Szőcs Erika, Molnár Anikó, Sárdy Zoltán, Szlúka Brigitta

Zene – Szarka Gyula, koreográfus – Demcsák Ottó, dramaturg – Németh Ervin, látvány – Gál Krisztián és Gábor Enikő, díszlet – Pataki András, jelmez – Húros Annamária, fény – Kovács Ferenc, rendezőasszisztens – Kincses Kata

Rendező: Wiegmann Alfréd

Fotók: Pluzsik Tamás