Hírek - 2014. október 7.A körmönfont politikus

Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című komédiája lesz a Soproni Petőfi Színház évadnyitó előadása október 11-én. A darabot Béres László rendezi. Az előadásban Trahanache szerepét Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színművész formálja meg.

‒ Egy körmönfont, vén politikust játszom, akinek a politika, a manipuláció a zsigereiben van. Ez a figura bármikor képes indulatokat produkálni, de ő az, aki ‒ ha szükséges ‒  a környezetében meg tudja nyugtatni a kedélyeket. Trahanache irányítja a megyét, a többi politikustársát úgy mozgatja, akár a marionett figurákat. Izgalmas ez számomra, mert megmutathatom egy szerepnek a színét és fonákját, a magánembert és a politikust. Ennek az embernek van hatalma, befolyása, pénze. Csak egy problémája adódik az életben, hogy nem áll férfiúi teljesítménye magaslatán, viszont a felesége fiatal, így szerelmi háromszögben él Tipătescuval, nejének szeretőjével. Igyekszik a házasságának a látszatát fenntartani, miközben a városban mindenki tudja az igazságot. Az elveszett szerelmes levél és annak esetleges nyilvánosságra kerülése veszélyezteti azt a téveszmét, hogy ha valamiről nem beszélünk, az nincs is. Ez a mű megmutatja azt is, hogy az ember és a politika természete nem változott az idők során, s ezért tud ma is teljességgel érvényes lenni ez a darab. Bármikor mondhatnánk akár kortárs szerzőnek is Caragialét, s úgy tűnik, még mindig neki van igaza ‒ hangsúlyozta Kovács Frigyes.