Hírek - 2014. szeptember 8.Újra indul a színitanoda

Az elmúlt évad sikere után idén több korosztályban ismét részt vehetnek az irodalmat, színházat kedvelők a soproni teátrum színitanodájának munkájában szeptember 21-től.

A jelentkezéssel egybekötött első foglalkozás az 1-3. és a 4-8. osztályosoknak, valamint a 15 és 30 év közöttieknek szeptember 21-én délután 13 órától lesz a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.

A tanoda szakmai vezetője, Molnár Anikó színművész, drámapedagógus azt kéri, hogy az 1-8. osztályos gyerekek szülőkkel együtt jöjjenek, hozzák magukkal a kicsik órarendjét és egy listát arról, hogy mikor, milyen szakkörökre járnak.

A 15 és 30 év közötti jelentkezőknek két verset és egy dalt kell előadniuk. A 18 év alatti fiatalokat szintén a szüleikkel együtt várják. A csoportok szakmai irányítói jó tanácsként azt ajánlják, hogy tréningruha és edzőcipő legyen azoknál, akik a tanoda foglalkozásait látogatják. További tájékoztatást a helyszínen kaphatnak az érdeklődők.

Újdonságként a tanodában Szakál Attila vezetésével elindul egy musical táncstúdió. A foglalkozásokra 15 éves kortól lehet jelentkezni szeptember 19-ig a www.singsingsing.hu oldalon. A stúdió próbatánca szeptember 21-én délelőtt 10 órától lesz a soproni színházban. A kurzuson résztvevők a SingSingSing musical show egyik előadásán mutatkozhatnak be népszerű énekesek körében. 

Pataki András, a soproni teátrum direktora örül annak, hogy élénk városi érdeklődés mellett működhet a színitanoda. Céljuk továbbra sem változott: nem színészeket képeznek, hanem utat, irányvonalakat mutatnak, hogy a jövő gépészmérnökei, orvosai vagy jól megbecsült szakmunkásai nyitottan, befogadóan, sokszínűen szemléljék a világot, igényeljék a kulturális értékekkel való találkozást, legyen az zene, tánc, vers, ének vagy színház. A programban való részvétel segítséget nyújt a pálya iránt érdeklődőknek is. Mint mondta, nagyon fontos, hogy ilyen formában is segítsenek a jelentkezőknek megismerkedni az irodalommal, a színházzal, önmagukkal. Számukra biztosítják azt, hogy olyan közösségbe tartozzanak, ahol kreativitásuk, gondolkodásmódjuk, képességeik fejlődhetnek.