Hírek - 2012. szeptember 6.Kosaras lányok próbán - Színészek és sportolók egymásnak drukkolnak Sopronban

Rendhagyó próbán járt az Uniqa-Euroleasing Sopron női kosárlabda csapatának két válogatott játékosa és vezetőik ma a Soproni Petőfi Színházban, ahol bejelentették, hogy együttműködési megállapodást kötött a klub és a teátrum. Ennek keretében közösen köszöntik a színházi és bajnoki szezon kezdetét.
John Steinbeck Egerek és emberek című művéből készült előadással kezdődik a színházi szezon Sopronban október 6-án. Egy nappal később, hazai pályán a hétszeres magyar bajnok és négyszeres Magyar Kupa győztes női kosárlabda csapat a Pécs ellen kezdi meg a bajnoki pontvadászatot. Ez remek apropót adott arra, hogy a színház és a soproni együttes tagjai egymásnak is drukkoljanak, így a női kosarasok ott lesznek az új társulat első premierjén, míg másnap a színészek a lelátón drukkolnak a hazai csapatnak. Ezt bérletcserével pecsételte meg Pataki András, a teátrum igazgatója és Török Zoltán, a sportklub ügyvezető igazgatója. A két vezető egyaránt a sport és kulturális kapcsolatok szorosabbá fűzésének egyik fontos államosaként beszélt a közös szezonnyitóról, reményüket kifejezve, hogy a színházba járó közönség és a szurkolók is ugyanígy gondolják ezt, és jelenlétükkel mindig erősítik a csapatokat a színházban és a lelátón egyaránt.
A színházi próbán a nyitóelőadásból tekinthetett meg részleteket Fegyverneky Zsófia és Zsovár Orsolya, a soproni gárda két kiválóssága, valamint a vezető edző, Székely Norbert. Mint mondták, nagy örömmel jönnek az előadásokra, amelyek a színházi élmény mellett remek csapatépítő lehetőséget is jelentenek számukra.







Fotó: Torma Sándor
A rendhagyó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a soproni színház meglepetés produkcióval is szeretne kedveskedni a sportszerető nézőknek az első mérkőzés szünetében, majd a próba végén a színészek és a sportolók egy közös "Sopron" kiáltással kívántak egymásnak sikereket.