Hírek - 2012. szeptember 16. Soproni színész mondatok - Bemutatkozik a társulat II. rész

Gőzerővel készül az Egerek és emberek című előadás a Soproni Petőfi Színházban. A bemutató október 6-án lesz, a rendező Pataki András. A társulat tagjai nagy izgalommal készülnek a premierre és arra, hogy találkozhassanak a közönséggel, miközben ismerkednek a várossal, új otthonukkal. Eközben fogalmazták meg gondolataikat is.
Kovács Frigyes - Nagyon szurkolok az új társulatnak. Egy városban olyan fontos egy jó színházi csapat jelenléte, mint egy foci vagy kosárcsapaté. Az embereknek szükségük van helyi közösségekre, amelyeket a magukénak érezhetnek, s azoknak tagjaiért drukkolhatnak, azonosulhatnak velük. Ők alkothatják és alakíthatják a kulturális közeget, képviselhetik a települést, határozhatják meg az értékeket, az atmoszférát, a hely szellemét. Nagyon jó, hogy kialakul egy önálló társulat, létrejön egy olyan mag, amely köré koncentrálódhatnak az alkotó erők.




Tóth Tibor - Vendégként játszom Sopronban az Egerek és emberek előadásban. Remek regény, jó a darab átirata, nagy élmény számomra a szerep is, örülök ennek a feladatnak és meghívásnak. Ismerem a várost, a 2002-es évadban tagjai is voltam a színháznak. Nagyon jó most látni és átélni azt az eufóriát, amely a társulatalapítással létrejött itt. Lelkesedés, bizonyítási vágy, tettre készség jellemzi az egész stábot. Büszke lehet Sopron, hogy mai nehéz színházi helyzetben - amikor színházak szűnnek meg vagy válnak befogadó játszóhellyé - önálló társulatot hozott létre és nem elégedett meg azzal, hogy Budapestről utaztat színészeket játszani a hűség városába.




Savanyu Gergely: Egy jó csapatba kerültem Sopronban, összetartó, lendületes. Kitűnő feladatokat kaptam. A tervek szerint az évad minden előadásában játszom majd. Az Egerek és emberek című produkcióban olyan szerepet osztottak rám, amely az elmúlt nyolc évben nem talált meg, a szegedi színházban sem, ott öt évadot töltöttem el. Nagy, izgalmas kihívás Carlsont megformálni, ő egy faragatlan analfabéta a darabban, agresszív is, ezzel a szerepkörrel még nem találkoztam eddigi pályámon. Most itt a lehetőség bizonyítani magamnak és a közönségnek is. Bízom abban, hogy sikerül.




Sárdy Zoltán:- Soproni vagyok, hat évig játszottam a színházban, majd négy esztendőre elhagytam a pályát, sok mindennel foglalkoztam. Most nyáron jelentkeztem az új vezetés által kiírt válogatásra és ezután ajánlottak szerződést. Nagyon jó feladatokat kaptam ebben az évadban. Három produkcióban is láthatnak a nézők: az Egerek és emberek, a Kabaré és Tigris és hiéna című előadásokban lépek színpadra. Remélem, sikerül elnyernem újból a közönség bizalmát.


Horváth Andor: - Remélem, hogy megtalálom a helyem ebben a megújuló társulatban. Számomra egy társulat olyan, mintha a családom lenne. Szeretnék hasznos tagja lenni ennek a soproni színházi családnak. Izgalmas feladatokat kaptam ebben az évadban, a Kabaré című előadásban mutatkozhatok be, nagyon jó szerepben. Musical osztályban végeztem, remek kollégákkal játszhatom együtt, nagyon várom már a közös munkát.