Hírek - 2026. március 12.Ancona, szerelem, slágerek
Hatalmas olasz slágerek, szerelemmel töltött vidám, kacagtató történet, zenés szórakoztató előadás, fiatalok a színpadon, és olyan dalok, amelyek az olasz, mediterrán életérzést megjelenítik. Ez mind együtt jellemző a záró előadásra, amikor a Határtalanság évadában utazhatnak a nézők az örökzöld dalok szárnyán.
Az Anconai szerelmesek komédia Shakespeare, Goldoni műveire építve felhőtlen kikapcsolódást nyújt a nézőknek több évtizede a magyar színpadokon Vajda Katalin művében.
Kiss József soproni igazgató köszöntötte a darabot színpadra állító stábot, majd Fejes Szabolcs arról beszélt, hogy a stáb egy része az egyetemről vele jött, azzal az energiával, amit képviselnek. Ráadásként elmesélte, amikor Németh Ervin a soproni színházi programban a Dúvadneveldét színpadra vitte Pápán és Sopronban, ő gyerekszínészként már abban is részt vett. Kötődése a városhoz és a térséghez emiatt is fontos számára.
Az előadásban a bohókás figurák saját boldogságukat keresve egyre nagyobb bonyodalmakba keverednek, míg végül minden a helyére kerül a történetben - de a nevetés, a dalok állandóak. A közönség majd a színészekkel együtt dúdolhat olyan ismert olasz dalokat, mint a Felicita, Che sará, Quando, Quando, Ristorante, Ritornero.
Sőt: fergeteges táncok is várnak a nézőkre az Eötvös iskola diákjaival.
(V.R.)
Fotók: Fodor Regina
A stáblista itt látható:
Tomao Nicomaco, anconai polgár – Domoszlai Sándor
Dorina, a házvezetőnője – Dienes Blanka
Agnese, panziótulajdonos – Szőcs Erika
Lucrezio, egyetemi hallgató – Labán Roland
Viktória, magyar lány – Varga Anna Zsófia e.h.
Giovanni, cukrász – Várhelyi Áron
Drusilla, római lány – Stauróczky Éva e.h.
Lucia, Tomao lánya – Szabó Cintia e.h.
Luigi del Soro, vándormuzsikus – Birta Márton m.v.
valamint – Szalai Réka.
Díszlet: Fejes Szabolcs e.h.
Jelmez: Wasilewski Laura
Korrepetítor: Sárdy Barbara
Koreográfus: Góbi Rita
Dramaturg: Orosz-Bogdán Noémi
Zenei vezető: Rácz Márton
Súgó Szele: Julianna Lívia
Ügyelő: Horváth Dávid
Rendezőasszisztens: Simon Andrea
Rendező: Fejes Szabolcs e.h.



