Próbákon jártunk, kulisszatitkokat hoztunk. A két stáb január 12-én mutatkozik be a sajtónak. 

Ősbemutatóként kerül színpadra a Görögség, avagy a ránk maradt görög örökség vígjáték Varga Levente fiatal színész rendezésében. A művet kimondottan a soproni csapatra írta a szerző. 


Három karakterre épül a történet, amely összefügg Dionüszia ünnepével, szertartásával. A színészek megérkeznek, mármint Jorgosz (Várhelyi Áron), Korgosz (Savanyu Gergely), harmadik társuk azonban nem jött el, ezért egy nézőt, Tamást (Marosszéki Tamás) bevonnak a játékba. És innentől kezdődik az önfeledt komédiázás, amikor rengeteg humorral, abszurdítással jelenik meg a görög kultúra, életérzés, történelem és hagyomány stílusbeli sokszínűséggel, dinamikusan, filmszerűen, fantáziadúsan, időutazásként. Olümposzon járnak majd a szereplők, és odakerülnek Hadész elé is. Mozgalmas úton. A produkció dramaturgja Bárnai Péter. A koreográfus L. Nagy Attila,

Amíg Varga Levente a díszletállításnál dolgozott Kiss Noró ügyelővel, hogy Mátravölgyi Ákos látványvilága megfelelően hasson - görög stílus, hangulat, építészet megjelenik majd a színpadi képben - addig a három színész Simon Andreával egy másik teremben szövegösszemondó próbát tartott. Laza szerkezetű az előadás, de épp ezért követel meg fegyelmezett játékot a színészektől. Pergő párbeszédek, fordulatok jellemzik a produkciót. Próba közben is számtalan geg jutott eszükbe a színészeknek, amit lehet majd beépítenek a szövegbe, játékukba, Ami már most látszik, remek, energikus hármas alakult ki a munkafolyamatban. Szellemes, fiatalos történet kerül színpadra, ami több generációt is összeköt majd. 

Az mindig ünnep egy teátrum életében, ha Csehovot tűzhet műsorára. A Soproni Petőfi Színház nagyszínpadán ezzel egy időben vette birtokba a Ványa bácsi stábja a Horesnyi Balázs által megálmodott díszletet. A rangos tervező Szabó K. István rendezővel egyeztetve egy olyan elhanyagolt vidéki házba helyezte látványvilágban a történetet, amelynek felső emeletét már elárasztotta a víz. Így a Puskin korabeli épület metaforikusan hasonlíthat akár Noé bárkájához is. Zöld a fő szín, az akkori orosz kopottság szimbóluma. Olyan ez az épület ránézésre, akár egy szellemtanya, ahol lelkek bolyonganak.   

Szabó K. István nemzetközileg elismert, jegyzett, díjazott rendező olyan felkészültséggel, gondolatisággal irányítja a soproni csapatot, hogy élmény nézni, átvenni a légkörét, személyiségének, szakmai tudásának a varázsát a próbákon. Sorsok, vágyak, kiábrándultság, tétlenség, elpazarolt életek mind megjelennek a színpadon, köszönhetően a zseniálisan kitalált szereposztásnak és az egyértelmű, mesteri színészvezetésnek.  

Két férfi „verseng” egy harmadik férfi feleségének szerelméért. Közben egy orvos szerelmét két nő szeretné elnyerni. Ványa bácsi (Széles Tamás) pedig úgy érzi, semmit sem ér az élete. Az ember sorsának tévedései, hibái, ki nem mondott szavai, kivetítései, mindaz, amit letagadunk és amivel sokszor nem szeretnénk azonosulni, az ott létezik Ványa bácsiban. Elfojtott érzelmek, ki nem mondott szavak, feszültségek, mindeközben mindenki úgy gondolja él, de valójában mégsem tartott sehová az élete. Így tényleg keserűen komikusnak tűnik ez a történet az illúziók drámájaként.

Az előadás több érdekességet is hordoz. A Soproni Petőfi Színház történetében még soha nem került színpadra Csehovnak ez a kultikus, klasszikus műve.

A most készülő előadásban felcsendül majd egy dal, Szabó Sipos Barnabás (Asztrov, Mihail Lvovics szerepét formálja meg) hangszeres tudásának köszönhetően gitárral szólal meg.

A Marinát alakitó Horváth Zsuzsa öt év után ismét visszatért a leghűségesebb város teátrumába. 

Szabó K. István pedig először rendez Sopronban. 

(V.R.)

Fotó: Fodor Regina