
Hírek - 2025. január 21.A Határátlépések nyert

Bajnai Zsolt Határátlépések című darabja nyerte meg a Soproni Petőfi Színház drámaíró pályázatát, amit a Páneurópai Piknik 35. évfordulója alkalmából hirdetett meg a teátrum kortárs szerzőknek tavaly. A tervek és a pályázati kiírás szerint a művet a következő évadban bemutatják a leghűségesebb városban.
A díjátadást az egyik legkiemelkedőbb hazai színházi szerző, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című műsoron szereplő előadása után, a Magyar Kultúra Napja előestéjén ünnepélyesen bonyolították le a Soproni Petőfi Színházban kedden este.
A színház vezetése olyan műveket várt, amelyek az európai történelmet befolyásoló napokról, közvetve a berlini fal leomlásához kötődő eseményekről, összefüggésekről, emberi sorsokról szólnak. A felhívásra 11 pályamű érkezett, ebből négyet díjaztak.
Az ötletgazda nem más, mint Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, akinek nem titkolt célja, hogy a teátrum legyen a kortárs drámák, és a pályakezdő egyetemisták otthona, zászlóshajója, de olyan népszerű formában, hogy a közönség örömmel követhesse a szándékot. Íróként is fontosnak tartja, hogy a mai világra reflektáló műveknek, helyi történeteknek, a köztünk élő alkotók kiváló darabjainak, színházat teremtő világuknak, szellemiségüknek teret adjon az intézmény. Ezért is hirdették meg most ezt a pályázatukat.
Sőt, az idei évadban országosan egyedülállóan három kortárs művet is színpadra tűztek a teátrumban, melyekből kettő ősbemutató.
Bajnai Zsolt személyes élményei alapján írta meg a Határátlépések című darabot. Ez nyerte el a legjobban a soproni zsűri tetszését, fődíjként a művet műsorra tűzi a teátrum várhatóan a következő szezonban.
Elismerésként pénzjutalomban részesül még három színdarab. Megosztott második díjban részesül Lukácsy György: Csodálatos piknik drámai időutazás egy felvonásban című műve és Csík Csaba: Falánk palánk, avagy Az ügynök halála - retró történelmi groteszkje. Jutalmazták még Varga-Amár Rudolf: Happening a kriptában című művét, ami műfaja szerint rendszerspecifikus punk történet.
A Soproni Petőfi Színházban jelenleg friss bemutatóra készülve pedig már megkezdték két kortárs szerzőnek: Szálinger Balázs és Maros András művének, a Phil Collins című új magyar zenés vígjátéknak, ősbemutatónak a próbáit Hargitai Iván rendezésében. A premier február végén lesz a nagyszínpadon.
Sopronban jó kortárs drámaírónak lenni…
(V.R.)
Fotók: Rombai Péter
