Megélés és átélés 

Különleges színházi és lelki utazásra indulhat a néző ezzel az előadással. A téma az elmúlás, veszteségeink feldolgozása, miközben ez a mű valójában az életről szól. Ennek szellemében próbálja a stáb Pass Andrea művét.

Kéri Kitty még nem rendezett kortárs drámát, a téma azonban szerinte mindenkit érint, s ezt szeretnék úgy ábrázolni a színpadon, hogy a nézőknek nyújtson egyfajta lehetőséget: az élet folytatható traumákon túl is.

A próbán érződött, hogy a rendező világos színészvezetéssel, instrukciókkal dolgozik a színészekkel. Elemzi a szereplők viszonyait egymással, a szituációkkal. Próbálja a helyzetek teljes életszerűségét aprólékosan, mélységekkel átitatva megmutatni. Realisztikus játékot kér, átéléssel, megéléssel. Nála nincs felesleges mozdulat sem, minden cselekvésnek, szónak, hangsúlynak, lépésnek oka, célja, iránya van. Ebben jó partnere Frank Flóra koreográfus, aki kortárs táncszínházi formanyelvvel erősíti meg és egészíti ki a jeleneteket.

A játéktér U alakú – akárcsak a nagy sikerű tavalyi rendezésénél, A pacsirtánál. Így osztott térben idősíkokat ábrázolnak majd úgy, hogy a színpadon párhuzamosan is láthatják a nézők a történetet, illetve a különböző helyzeteket. Kicsit filmszerűvé is válik így majd egy-egy helyzet, melyekből a drámaiság mellett a humor sem hiányozhat, hiszen sírásaink gyakran magukban hordozzák a nevetést is.

Nem könnyű a színészeknek sem ez a történet, ugyanakkor izgalmas színészi kihívást tartogat számukra. A stáb egy részének több karaktert is meg kell formálnia. A próbákon nagyon koncentráltan, energikusan, átéléssel dolgoznak.

Fontosak az együttes pillanatok

A Nórit alakító Labánné Szalai Katalin nem tagadta, nagy és kemény feladat ez a szerep. Neki az okoz nehézséget, hogy ő még nem élt át ilyen traumát, és próbálja elképzelni, hogy egy 15 éves kamaszlány miként viselkedik akkor, ha édesapja haláltusáját kell végignéznie.

– Nóri nagyon kötődik az édesapjához, szoros, különleges kapcsolatban vannak, felnéz rá, ugyanakkor tinédzserként már lázad az ellen, amit apja képvisel. Dackorszakban van, nagy csatákat vívnak, azt érzi, ellene van a világ, mikor beüt a tragédia, és kiderül apja betegsége. Bár az utolsó pillanatig reménykedik, amikor érzi, hogy el fogja veszíteni édesapját, akkor hirtelen kell felnőnie és erősnek lennie, saját vesztesége mellett még édesanyjának is támaszt kell nyújtson. Ez az előadás legalább annyira szól az életről, mint a halálról. Arról, hogy milyen fontosak az együtt töltött pillanatok, a megélt örömök, hiszen ezek az igazi kincsek – mondta Labánné Szalai Katalin.

Az élet felé forduljunk!

A dráma főhőse, Endre agytumorban szenved, és betegsége különböző szakaszaiban fokozatosan veszíti el a külvilággal a kapcsolatát, a körülötte zajló dolgok érzékelését. Ennek az útját, stádiumait, állapotait, a környezetének, családjának, rokonainak és barátainak a reakcióit követheti nyomon a néző szinte úgy, hogy a főhős fejében zajló folyamatokon keresztül láthatunk mindent. A főszerepet Széles Tamás alakítja.

– Ez a darab arról is szól, hogy beavat az agydaganat kórtörténetébe, az abból következő elmúlásba. Bevonom a nézőket a betegség különböző fázisaiba, miközben láthatjuk, ahogy a beteg környezete megéli ezt. Amitől érdekes feladat ez számomra, nem maga a leépülés ábrázolása, hanem az, ahogy a főszereplő életében a betegség miatt hogyan csúszik, foszlik szét a valóság, amikor fokozatosan veszti el a kapcsolatait a külvilággal, szeretteivel – mondta Széles Tamás, akiről kevesen tudják, hogy

ókatolikus lelkész. Így a halálhoz való viszonyát és az élethez való hozzáállását a hitvilága határozza meg.

– Az emberek még mindig tabuként kezelik a halált. Rettegnek az elmúlástól, pedig a pszichológusok is megmondták, ha ezzel tudatosan szembenézünk, akkor csökkenthetőek, oldhatóak a szorongásaink, és az élet felé fordulhatunk. Kultúráink, társadalmaink, a reklámipar viszont arra épül, maradj fiatal, hosszabbítsd meg az életed, nincs halál, csak a mának élj, carpe diem. Aki pedig nincsen tisztában az élet végességével, hogy bármikor befejeződhet, az nem tudja értékelni az élet adományait. Nem véletlen mondták a latinok, hogy memento mori – emlékezz a halálra. Voltam régen egy baráti találkozón, ahol az ünnepelt sógora elmesélte, fiatal korában agydaganattól szenvedett, halálközeli állapotba került. Meggyógyult. Ő mondta nekem, azóta úgy tekint az életre, mint a legnagyobb ajándékra. Nem tudja, meddig tart, de az élet egy csoda. Amit a mindennapok adnak, abban keresi az örömet, legyen az egy jó beszélgetés, egy naplemente, egy pohár jó bor, vagy az, hogy meg tudja simogatni az unokája fejét. És ezért boldog. Szerintem ezt is üzenheti az előadás – tette hozzá Széles Tamás.

Az előadásban Anna, a feleség szerepében Rudolf Teréz Lilla látható, Nóri, a lányuk Labánné Szalai Katalin. A Doktornő, Tanárnő, Klári szerepében Molnár Anikó lép színpadra. Vera és Vicuska Sinka Edina lesz. A Furcsa alak, az ápoló, és CJ Labán Roland. Varga Levente négy szerepet formál meg, ő alakítja a Látogatót, Mátét, a Főszerkesztőt és a Vadkacsát. A Papát és Ferencet Pintér Gábor játssza. A rendezőasszisztens és súgó Szele Júlia Lívia, az ügyelő Horváth M. Dávid. Az előadás koreográfusa Frank Flóra, a díszlet és a jelmez a rendező, Kéri Kitty munkája.

(V.R.)

Fotók: Rombai Péter