Hírek - 2024. október 10.Eltűnő ingerek: pillanataink végessége
Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója az olvasópróbán azzal köszöntötte a stábot, szívének és lelkének kedves az, hogy Pass Andrea darabját mutathatják be, mert a leghűségesebb város teátruma célul tűzte ki, hogy a magyar kortárs drámák és szerzők otthona, zászlóshajója lesz. Az írónő műve a halállal való szembenézésről, a helytállásról, az elmúlásról szól, ami megterhelő és gyötrelmes érzés, de mégis felemelő színházi élményt tud nyújtani a nézőknek az írói formavilággal, megközelítéssel. Kéri Kitty rendező azzal kezdte a próbát, sok közös pontot talált a mű és a személyes élete között, mindenkinek az életében eljön az a pillanat, amikor szembe kell néznie a veszteségekkel, traumákkal, gyásszal, fájdalommal, az elmúlással, azzal, hogyan folytatódhat az élet. Ezért a néző a saját élményein keresztül személyes, szinte egyéni előadást lát majd úgy, hogy a darab groteszk humora, abszurditása is hat majd a történetre, amely álomszerűen mutatja a valóságot.
Az Eltűnő ingerek című drámát Pass Andrea édesapja elvesztéséről írta, gyászról, fájdalomról, elengedésről – nevetéssel és könnyekkel. Személyes történet ez, ám mégis mindenkinek szól. A cím arra utal, hogy a dráma főhőse, Endre agytumorban szenved, és betegsége különböző szakaszaiban fokozatosan veszíti el a külvilággal a kapcsolatát, a körülötte zajló dolgok érzékelését. Ennek az útját, stádiumait, állapotait, a környezetének, családjának, rokonainak barátainak reakcióit követheti nyomon a néző, szinte úgy, hogy a főhős fejében zajló folyamatokon keresztül láthatunk mindent. A teste még ott van, a lelke, szelleme lassan eltűnik.
Kéri Kitty szerint jó lenne hinni abban, hogy minden feldolgozható az életben. Egy szerettünk halálán túl is érhetnek veszteségek, amelyek feldolgozása során tanulhatunk, mert minden valamiért történik. Nem könnyű út ez, a mélységekig az összes lépcsőfokot erős hittel, türelemmel meg kell tenni, nem lehet átugrani azokat, ezáltal fejlődhetünk, így sikerülhet a traumák feldolgozása. A rendezői szándék is az, hogy a veszteségeink feldolgozásának a lehetőségét tudja felvillantani, kapcsolódási pontot nyújtva ahhoz, hogy traumáinkkal, fájdalmainkkal nem vagyunk egyedül, hogy a veszteség mellett tudjuk értékelni és „ünnepelni” az életet.
A szürreális, drámai és tragikus helyzetek ábrázolását, azok hatásait kiemelve, ezt alátámasztva kortárs táncszínházi formanyelvvel Frank Flóra táncművész csatlakozott koreográfusként Kéri Kittyhez.
A rendező U alakú játékteret alakított ki, amely alkalmas arra, hogy egy időben, osztott térben lássa a közönség a darabot, párhuzamos cselekményvezetéssel. A jelmezvilágot is ő találta ki, ez a kórházi környezetre jellemző fehér színnel ellentétben viszont színes lesz.
A főszereplő, Széles Tamás azt mondta, amikor először olvasta a darabot, végigsírta. Megrázta a történet. Úgy érzi, nehéz utazás lesz ez a színészeknek, nézőknek, mert az ember egész életében fél a haláltól, amivel nem szeretne szembenézni. Ha ez megtörténik, akkor rájön, minden perc értékes az életben, és ezek a legfontosabb kincseink.
Az előadásban Anna, a feleség szerepében Rudolf Teréz Lilla látható, Nóri, a lányuk Labánné Szalai Katalin. A Doktornő, Tanárnő, Klári szerepében Molnár Anikó lép színpadra. Vera és Vicuska Sinka Edina lesz. A Furcsa alak, az ápoló, és CJ Labán Roland. Varga Levente négy szerepet formál meg, ő alakítja a Látogatót, Mátét, a Főszerkesztőt és a Vadkacsát. A Papát és Ferencet Pintér Gábor játssza.
A rendezőasszisztens és súgó Szele Júlia Lívia, az ügyelő Horváth Dávid. Az előadás koreográfusa Frank Flóra, a díszlet és jelmez a rendező, Kéri Kitty munkája.
(V.R.)
Képek: Rombai Péter