Hírek - 2024. szeptember 13.Országúton: találkozó a közönséggel

Nagy érdeklődés mellett nyílt próbával egybekötött jó hangulatú közönségtalálkozón mutatkozott be az Országúton című színmű stábja a Soproni Petőfi Színházban.

Federico Fellini klasszikus filmjéből Kiss József írt és rendezett színpadi adaptációt. A premier szeptember 21-én lesz a leghűségesebb város teátrumában.

 

Kiss József Jászai-díjas rendező bevezetésként beszélt arról, hogy ez a mű örökérvényű, készült már belőle balett és opera is. Színpadra prózaként ők vihették először, aminek annak idején nagyon örültek.

 

Egyfajta megváltástörténet ez, példabeszéd, a világ egyik nagy művészének önarcképe, lenyomata, és reményei szerint a közönség más hangulatban megy ki a nézőtérről, mint ahogy bejött és elérkeznek együttesen a katarzisig. A Mélységek és magasságok évadának nyitányaként fontos gondolatiságot hordoz ez a mű mindenki számára, és tisztelet egyben a világ egyik legnagyobb filmrendezője, művésze előtt.

 

Zampano szerepében Mihályfi Balázs látható, Gelsomina Labánné Szalai Katalin lesz, a Bolond bőrébe pedig Labán Roland bújik bele. A történetnek valójában ők a főszereplői, róluk, sorsukról szól a darab.

 

Kiss József, hogy oldja a mű eredeti sötét, komor hangulatát, és plusz üzenettel, gondolatisággal jelenítse meg a cirkusz világát, három bohóc karaktert is beleírt a műbe. Méhes Csaba, Marosszéki Tamás és Varga Levente játssza majd ezeket a szerepeket.

 

A közönségtalálkozó utáni nyílt próbán a nézők bepillanthattak a készülő előadás néhány jelenetébe. Élményszerű, emlékezetes volt így számukra a találkozás a stábbal, a színészek is partnerek voltak abban, hogy láthassák a produkció titkait. Színpadi varázslatba való beavatásként zajlott a próba.

 

Az Országúton című színmű további szerepeiben látható: Cirkuszigazgatóként Kovács Frigyes Jászai-díjas színművész, Mamaként Rudolf Teréz Lilla, Kocsmárosként Savanyu Gergely, Örömlányként Molnár Anikó, Özvegyként Szőcs Erika, Fiatalasszonyként és Apácaként Dienes Blanka, Nővérként Simon Andrea, Csaposként Pintér Gábor, Boros férfiként Horváth Dávid, Cigányként Kiss Noró, Biciklis nőként Vágány Luca Sára, Másik nőként Laborczy Sára. 

A darabban színpadra lépnek még: Csongvai Bálint, Rajki Norbert, Schneider Amanda, Schneider Noémi, Török Borbála, valamint a Sopron Balett tagjai.


 

A díszlet Horesnyi Balázs Jászai-díjas, érdemes művész munkája. A jelmez Igaz-Juhász Katalin nevéhez fűződik. A súgó Szele Julianna Lívia, ügyelő Kiss Noró, rendezőasszisztens Simon Andrea. A rendező a Jászai-díjas Kiss József.


 

(V.R.)

 

Fotók: Rombai Péter