Berecz Andrásról azt tényleg nem lehet elmondani, hogy ne lenne a szavak embere. Sőt, nagyon birtokában van a magyar szónak, annak erejének, hatásának, igazának. A művészet, a folklór, a kultúra kincsei, a magyar identitás gyökerei, múltunk, hagyományaink minden szavában, mondatában ott élnek. A vele való találkozás igazi, őszinte élményt, sok bölcsességet, iránymutató gondolatot és vidámságot adott a szép számú közönségnek. A nagy mesemondó most is sokat mesélt életéről, sorsáról, de hozzáfűzte: nem sokat foglalkozott eddig önmaga elemzésével, ám, ha valaki belefog abba, annak az nehéz anyag lesz.  

Kiss József Lázár Ervin A bolond kútásó írásával adott nyitányt a beszélgetéshez, hiszen a történet talán igaz lehet Berecz Andrásra is, aki Lázár hőséhez hasonlóan nem lefelé, hanem felfelé, az ég felé kezdte ásni a maga kútját, hogy fényt adjon az embereknek. Ahogy az írás vége szól igaz lehet rá:"A kútásó meg azóta is fényesen csillogva repül az égen, galaktikákat, tejutakat és naprendszereket hagy el, s tudja, hogy most már van hova gyűlniük az embereknek hosszan tartó sötétségek idején."

Berecz András úgy folytatta, a felfelé ásás talányos, a kút azért fogva tartja, hiszen a nagy szépségnek a fele is szépség, és az óriásnak a lába nyoma is csodálatos. Ahogy megfogalmazta, a legszebb regényeit, novelláit, drámáit, mind "élő ember szájából olvasta ki", ez volt a nagy szerencséje, Fogékony volt az élő szóra, habzsolta azt hedonista módon Vas megyétől Morváig, Nyitrától a Délvidékig. Szerteágazóak a mesék, legendák, tréfák, örömök, szomorúságok, melyek összegyűltek a fülében, s ez lett az ő kútja, amit meg tud mutatni az embereknek.  
Beszélt arról, hogy a magyar emberek hiszik el a legkevésbé, hogy átadható a kultúránk. Ő hisz a játék katarzist adó erejében, hatásában. Már gyerekkorában is mindent feláldozott egy jó tréfáért. Hamiskás, huncut tekintettel mondta: a világvégén is játszani fog.   
Kiderült, nem tartja magát színésznek, hiszen csak azt tudja elmondani, ami épp abban a percben eszébe jut, élményeket ad át, meséket, történeteket, olyanokat is, amiket másoktól hallott. Ez az  ő szabadsága, a színészek viszont kötött szöveget mondanak, mindig változtatás nélkül, úgy, ahogy a rendező kéri. 
- Nálam a szavak maguktól dolgoznak, élnek, azok adják a díszletet, a fényt. A gesztusok tudattalanul jönnek, hatalmomon túli dolog ez, amit a szöveg rám kényszerít, annak engedelmeskedem. Látom magam előtt a szavakat, szereplőket, és így születik a történet - mondta Berecz András, aki beszélt arról, hogyan csempészett zoknikba, törölközőben át kazettákat, amikor gyűjtötte a népdalokat, meséket, regéket. Vigyáztak azokra, akik nekik énekelték fel ezeket.

Kitért arra is, szerinte időpocsékolás a színházaktól, hogy amerikai filmeket visznek színpadra, mert vannak jó magyar íróktól jól megírt drámák, melyek a mi problémáinkról szólnak.   
A tartalmas, gazdag, sokszínű beszélgetés közben Berecz András mesélt családjáról, négy gyermekéről, unokáiról, s arról, úgy megtanították a közösségi médiára, hogy nagyon szeret ott jelen lenni, fotózni, videókat készíteni. 
Természetesen, az est nem érhetett úgy véget, hogy ne hangozzon el egy mese a nagy mesemondótól. A közönségsiker vastapsban volt mérhető. 

(V.R.)

Fotók: Rombai Péter