Hírek - 2024. február 12.Csillagbölcső a diákságnak

Próbálják a Csillagbölcső című színpadi játékot a színházi nevelési program új előadásaként a leghűségesebb város teátrumában. Kitano Takesi novelláinak motívumaiból Németh Ervin írta és rendezte a produkciót, a bemutató február 27-én lesz a Liszt Ferenc Kulturális Központban kamara körülmények között a 9-12. osztályos korosztálynak.

A Csillagbölcső című előadásban a soproni társulat tagjai mellett a város általános iskolásai is szerepelnek, akik az elmúlt években felléptek a színházi nevelési program előadásában.

A mostani színpadi játék egy testvérpár, a báty és öcs sorsát követi nyomon életüknek egy nagyon kiélezett időszakában. A fiúkat kettős trauma éri: egyrészt elvesztik édesapjukat, akihez különösen erős szállal kötődtek, másrészt az apavesztéssel párhuzamosan édesanyjukkal az új egzisztenciateremtés szándékával új lakóhelyre költöznek – elvesztve ezzel korábbi baráti kapcsolataikat is. A kettős „gyászmunkát” az a dilemmájuk is terheli, hogy mennyiben engedhető meg anyának, hogy elfeledje apát – azaz helyettesíthető-e apa a pótapával. Milyen stratégiát kövessenek, hogyan működjenek együtt, mi lesz a megszűnő gyerekkori "csillagbölcsővel"?  

A gyerekekkel most együtt játszik majd a társulat tagjai közül Rudolf Teréz Lilla, Papp Attila, Simon Andrea, Pintér Gábor, Marosszéki Tamás, valamint koreográfusként és táncosként részt vesz benne  Alekszej Batrakov is, Savanyu Gergely pedig hangfelvételről hallható. A darabot összesen 18-szor adják majd elő májusig. 

A Soproni Petőfi Színház 11 éve az országban elsők között indított színházi nevelési programot Németh Ervin vezetésével. Azóta több mint tíz bemutatót hoztak létre. Idén már a Lázár Ervin program keretében 52 előadásban játszották a Megfelelni című darabjukat a soproni, a kapuvári és a csornai, valamint a környékbeli iskolák 5-6. osztályosainak. A programban szereplő fiatalok közül többen játszanak a teátrum bérletes előadásaiban, így most a Legyetek jók, ha tudtok című produkcióban, de színpadra lépett három fiú a csapatból az Angyalok nem sírnak című darabban és a Rómeó és Júliában is. 

Németh Ervintől megtudtuk: a most készülő előadás három kérdést foglal magába. Az első az apa emlékével való birkózás története, amelynek hátterében anya „gyászmunkája” is lezajlik. A második etűd a pótapa elvárásaival való szembesülést és szembeszegülést mutatja be, míg a harmadik a menekülés és a hazatalálás történetét bontja ki egy majdnem-szerelem lírai-drámai motívumával átszőve.

 

Csillagbölcső 

Szereplők:

Barna, a báty – Szedenics Dominik
Bálint, az öcs – Horváth Kristóf
Anya – Rudolf Teréz Lilla
Apa (hangfelvétel) – Savanyu Gergely
Apa (tánc) – Alekszej Batrakov
Pótapa – Papp Attila
Kékruhás lány – Venyige Petra e. h.
Főnök, motoros – Marosszéki Tamás
Hendrix, motoros – Jegor Prikazcsikov
Motoregér, motoros – Czaher Gergő
Kócos, Csaj – Vörösmarthy Zara
Pedellus, Tesitanár, Rendész – Pintér Gábor
Gülümama, Prosti, Takarítónő, Panziós – Simon Andrea
Csabó, kissrác – Libor Csaba
Máté, kissrác – Pongrácz Máté
Kisfőnök – Németh Marcell
János, iskolatárs – Egész János
Nagyberci, iskolatárs – Hatos Bertalan
Kisberci, iskolatárs – Farkas Bertalan
Kiskrapek – Vörösmarthy Deli
Lili, osztálytárs – Pongrácz Lili
Réka, osztálytárs – Németh Réka

Zeneszerző, zene és hangeffektek – Szentmiklósy Barna
Koreográfus – Alekszej Batrakov
Látvány, fény, hang – Szarka László
Rendező – Németh Ervin

 

Tavasszal új bemutatók:

Ebben az évben tavasszal még két színházi nevelési előadás készül, az egyik címe Pad alatt, ez 5-6.osztályosoknak szól, a másik pedig az Elkallódva címet viseli, a 7-8. osztályosok részére. Mindkettőt iskolai térben játsszák majd. A lezajló előadás kereti között a részt vevő gyerekekkel együtt  gondolják végig az előadás középpontjában lévő problémákat a drámamunka segítségével.

 

(V.R.)

 

A felhasznált fotó a korábbi Csillagbölcső előadáson készült és Torma Sándor készítette.