Hatalmas életmű, egy ember, kiemelkedő művész sorsának mozaikdarabjai villantak fel a beszélgetés alatt. Bede-Fazekas Csaba 90 éves. Pályája során több mint 150 prózai, opera, operett és musical szerepet játszott el. A közönség ámulattal hallgatta történeteit, hogy 12 évesen már amerikai fogságba került, apja katonatiszt volt, így őket is vitték a barakokba. Mesélt az ottani körülményekről, hogy milyen volt az ellátás. A táborban volt színház, de még piros lámpás ház is. És ezután újabb próbára kényszerítette az élet. Családjukat kitelepítették a Hortobágyra. Fél óra alatt kellett mindenüket összerakni és már vagonba tuszkolták a családot. Ő akkor 17 éves volt. Ahogy megfogalmazta, nem a munka volt a nehéz, hanem a megalázás, a jogfosztottság, a zsúfoltság. Amit ott átélt, megváltoztatta egész lelkét. Másként néz az éhezőre, a szegényre, a kiszolgáltatott emberre. Mert ő is átélte a meghurcolást, a nélkülözést. A táborban édesapja elővette a csellóját, s játszott. Itt ivódott bele a zene szeretete. Akkor kezdett énekelni. Biztatták többen, menjen énekelni tanulni majd. Megjósolták neki, hogy sokra viszi, híres lesz. Nem így élte az életét, de a jóslat bejött. Mezőgazdásznak készült, de az útja a színpad felé vitte. Most a soproni estből - ahol még verset is mondott - néhány megszívlelendő gondolatát megidézzük: 

" Az a típus vagyok, aki nem csak beszél, hanem figyelmesen is hallgatom a másikat. Arra is képes vagyok, hogy egy árva szót nem szólok."

"Nem szeretném újra élni az életem, de nem bánom, hogy ez így alakult. Nekem az élet iskolája jutott, amit mi fehér akadémiának neveztünk, mert tiszta volt és felsőfokon jártuk ki. Erre büszke vagyok. Ha ez nem így lett volna, akkor nem tudtam volna Tiborcot úgy énekelni, hogy ne ragadjon rám a jelző, a "nemzet Tiborca", vagy Tevjét. Az ő sorsukban az enyém is ott lehetett."

" Amit megtanultam, ne ártsunk senkinek, mindenkit fogadjunk el olyannak, amilyen."
"A legfontosabb a szeretet, a tisztesség és becsület. "
"Miért van az, hogy minden jót, amit mi találtunk ki, miért, mi, emberek rontjuk el? Miért nem tudunk a megtalált jónál maradni? Miért kell mindent elrontani? Egymást is elrontjuk így."
"Amikor a győri ünnepi születésnapi műsoromra készültem, kezembe került egy írás. Einstein írta a lányának, akivel soha nem találkozott. Abban beszél arról, hogy a szeretet a világ egyetlen energiája. S reménykedik, hogy valaki feltalálja a szeretet bombát, ami minden rosszat elpusztít és béke és boldogság lesz a Földön. Képletet is felállított erről, hogy a szeretet és a fénysebesség négyzetének a szorzata az energia, ami megmentheti a világot, a bolygónkat, az emberiséget. Kedves barátaim, szeressük egymást!"

(V.R.)