Hírek - 2024. február 5.Ádámok és Évák diákszemmel

Kétszer látható az Ádámok és Évák ünnepe program keretében létrejövő előadás, Az ember tragédiája február 13-án és 14-én este hét órakor a Soproni Petőfi Színházban. A városból és környékéről összesen hat oktatási intézmény jelentkezett, hogy a nézők az általános és középiskolások szemszögéből láthassák Madách Imre művét. A segítőkkel együtt megközelítőleg 120-an vesznek részt a különleges produkció elkészítésében.

Az Ádámok és Évák ünnepe elnevezésű országos kezdeményezés a Szolnoki Szigligeti Színházból indult el még 2010-ben. Az ötletgazdák a teátrum akkori igazgatója, Balázs Péter és művészeti vezetője, Kiss József voltak. Célként jelölték meg, hogy a fiatalokat közelebb hozzák a színház világához, saját élményként éljék át a színjáték varázsát, a közös alkotás örömét, s ezen keresztül is megismerjék magyar drámairodalom kincseit. Azóta az országban több helyen készülnek ilyen előadások a színházakban.

Kiss József – immár a Soproni Petőfi Színház igazgatójaként – célként jelölte meg, hogy folytassák a teátrumban a színházi nevelési programot, és ehhez kapcsolódva hirdetik meg az Ádámok és Évák ünnepe címen a diákságot megmozgató előadás előkészítését a színházban. A tragédia játszandó színeinek októberi sorsolása után megkezdődött a felkészülés az előadásra Németh Ervin dramaturgnak, a színházi nevelési program vezetőjének az irányításával.

Tőle tudtuk meg: a csoportok kaptak a teátrumból szakmai mentorokat, hogy ők segítsék a diákokat. A soproni Vas-és Villamosipari Technikum csoportját Papp Attila színművész, a Széchenyi István Gimnázium 10. osztályosait Molnár Anikó és Rudolf Teréz Lilla művészek mentorálták, a Szent Orsolya Gimnázium középiskolás tanulói Szőcs Erika színművésszel készültek. A Petőfi Általános Iskola nyolcadikosai a tánc formanyelvén dolgozzák fel a jelenetüket, őket Németh Ervin látta el jó tanácsokkal, csakúgy, mint a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola hetedik osztályosait is, a Beledi Általános Iskola pedig Marosszéki Tamás színművész segítségével dolgozott. A segítőkkel együtt megközelítőleg 120-an vesznek részt az előadás elkészítésében. Az első előadást február 13-án házi zsűri is megtekinti, amelynek tagjaitól az előadást követően hasznos értékelést kaphatnak a játszó csoportok.

A technikai főpróbát február 11-én tartják a színházban, ekkor kerülnek majd forgószínpadra a jelenetek. Nem lesz egységes stílusú, látásmódú, formanyelvű az egyórás produkció, ám remek alkalmat biztosít arra, hogy a diákság szemszögéből, az ő gondolatvilágukon átszűrve különböző módon láthassák a nézők Az ember tragédiájának megjelenített színeit.

Németh Ervin kiemelte: a közös játék öröme és az együttes munka segíti azt, hogy a fiatalok közel kerüljenek a színházhoz, megismerjék a kulisszák mögötti világot, önmaguk és egymás képességeit, megélhessék a közös alkotás felszabadító élményét a csoportbeli munka során, s tisztelettel csodálkozhassanak rá a más iskolákból érkező diáktársaik munkájára.

 

Az előadásban a madáchi Tragédia következő színeit mutatják meg a részt vevő csoportok:

Széchenyi István Gimnázium (Sopron): IV. szín – Egyiptom

Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium (Sopron): V. szín – Athén

Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola (Kőszeg): VII. szín – Bizánc

Beledi Általános Iskola (Beled): VIII. és X. szín – Prága

Vas- és Villamosipari Technikum (Sopron): XI. szín – London

Petőfi Általános Iskola (Sopron): XII. szín – Egy falanszter

 

(V.R)

 

A fotók a 2013-as soproni Ádámok és Évák előadás alkalmával készültek.