Hírek - 2024. január 25.Legyünk jók!
A csapatot Kiss József igazgató köszöntötte, ő indította útjára az előadást, amely reményei szerint sokakat vonz majd. A villáminterjúk közben a főbb szereplők, alkotók beszéltek a darab készülésének folyamatáról, az általuk megformált karakterek jelleméről, igazságaikról, a produkcióval kapcsolatos gondolataikról.
Nagy Viktor rendező hangsúlyozta, valójában egy misztériumjáték ez a történet, a jó és rossz döntéseink következményeiről, a lelkekért folytatott harc Isten és a Sátán között, amelynek középpontjában az ember áll. Már harmadszor rendezheti meg ezt a darabot, s úgy érzi, egy kicsit a darab is választja mindig őt.
Eperjes Károly kiemelte, ő nagyon szereti ezt a művet, s véleménye szerint Vajda Katalin szövegével mélységében, sűrűségében talán jobb is a darab, mint a filmes feldolgozás. Bízik abban, hogy sok nézője lesz az előadásnak, amely üzenetével, gondolatiságával, tanulságaival több generációnak, családoknak tud szólni a színház nyelvén. Ezért is tűzték műsorra. Ő már játszott papot, szentet filmen, színpadon, szerinte a legfontosabb üzenet mindenkinek mindig: jónak lenni jó.
A díszlettervező Rózsa István, a jelmeztervező Rátkai Erzsébet Jászai-díjas, Ferenczy Noémi-díjas, érdemes művész, a koreográfus Gyenes Ildikó. Mindegyikük beavatta az érdeklődőket abba, hogy milyen szellemiségben, hogyankészültek a monumentális díszletek, a látványos jelmezek, és táncok.
Az előadásban 24 gyermek szerepel, az ő színpadi mozgatásuk is koncentrált figyelmet igényelt.
A stáb bízik abban, hogy emlékezetes színházi élményt nyújtanak majd a soproni közönségnek, és sokáig műsoron marad a darab. A premierre már zsúfolt ház várható és szépen fogynak a jegyek a további dátumokra is.
(V.R.)
Fotók: Rombai Péter