Hírek - 2023. október 25.Nem érzi magát bűnösnek
- Ez egy borzalmas helyzet egy darabokra hullott család életében, ennek az embernek a lelki pokol járásával azonosulni, amikor dúvadként csörtetve tesz tönkre mindenkit maga körül, feleségét, lányát, írja alá a halálos ítéleteket és nem érzi magát bűnösnek. Hisz a rendszerben és csak a bosszú, a revans érdekli. Életem egyik legnehezebb szerepe ez - mondta Jászai László, aki Kiss József Az angyalok nem sírnak című 1956-os témájú színművében - melyet maga az író rendez - Mayer Ernő ÁVH-s alezredest alakítja a Soproni Petőfi Színházban. A bemutató november 4-én lesz.
Jászai László másodszor formálja meg ezt a szerepet ebben a darabban. Először 40 évesen bújt Mayer Ernő bőrébe, most 16 évvel később ismét ő játssza ennek a darabnak a negatív figuráját.
- Az ember próbálja a szerepeit magából felépíteni, nekem azért nehéz minden, mert egyáltalán nem tudok saját élményből táplálkozni. Nem ilyen családban nőttem fel. Mayer igazságait sem tudom civilként elfogadni, ugyanakkor színészi eszközökkel meg kell mutatnom azokat, őt, azt, hogy az ilyen Mayer-féle emberek lelkén mi minden száradt egy korszakban. Mit is takar a vélt igazsága, amely hazugságra, elnyomásra épült egy diktatórikus rendszerben. De mindent meg akar úszni. Az elején még menti is magát, viszi az egész munkahelyét haza, azzal a légkörrel mérgezi a környezetét, családját. Veri a lányát, és amikor az orvos azt mondja: az a gyógyír, hogy szeresse, nem érti, gyógyszert követel az érzelem kimutatása helyett. Nem csoda, ha a lánya nem talál kiutat ebből az életből, és öngyilkos lesz, mert nem engedi el Ausztriába az egyik felkelővel. A felesége elhagyja, mert neki ugye mindenütt vannak rokonai és elege lesz Mayerből, meg az otthoni világukból. Ott áll egy teljesen összeomlott, indulatos, lelkileg üres ember, aki fröcsög, sistereg, dühöng, bosszút akar mindenért, csak parancsolni, ítéleteket aláírni tud, meg gyűlölni. A megtorlás vezérli, meg a kudarcos élete. Ez a darab nagy felkiáltójel mindenki számára, hogy ennek a rendszernek a bűnei soha nem évülhetnek el, s mindig kell emlékeztetni a generációkat, hogy nem is térhet vissza ez a vészkorszak - mondta szerepéről Jászai László.
(V.R.)