Hírek - 2023. október 9.Látható színház különlegesen
A cél kettős. Az első nyilvánvalóan a hűséges színházlátogatók mellett egy új közönség bázis felépítése, különösen a közép korosztályra és a fiatalokra figyelemmel.
A másik fő gondolat, a kultúrát támogató mecenatúra felépítése Sopronban és a régióban - közös együttműködésben -, mindkét fél számára értéket teremtve. Mecénásnak lenni az elmúlt évszázadokban természetesnek számított. Ha valakinek lehetősége volt rá, az támogatta a kultúrát, a művészeteket, adott esetben a színházakat. Ez mostanában visszaszorult, háttérbe került. Közben azt éreztük például a legutóbbi közönségkutatásnál, amikor nyereményeket kértünk cégektől, első szóra segítettek ebben. A hidat kell most megerősíteni, megújítani köztünk a mai kulturális finanszírozáshoz alkalmazkodva, hogy „trend és brand” legyen a kultúra támogatása a városunkban, régiónkban, és ebben mi nyitott partnerként ott vagyunk. Ebben az évadban csoportos kedvezményt nyújtottunk a bérletvásárlásnál a cégeknek, de a hosszú távú cél, a cégeknek, vállalkozásoknak legyen olyan törekvésük, hogy nekik legyen fontos a kultúra támogatása például bérletvásárlással, vagy egy rendezvény védnökeként - mondta Seregély Dóra.
A soproni színház előadásaiban ebben az évadban nyolc fiatal érkezett a kaposvári egyetemről, akik a szezon produkcióiban jelentős szerepekben mutatkoznak be. Ez adta az ötletet, inspirációt, hogy a „Látható színház” kampány keretében a színészek, alkotók elmenjenek, megjelenjenek olyan kedvelt soproni helyszíneken, ahová a jelenlegi és remélhetőleg a jövőbeli közönség jár. Egy-egy premier előtt a művészek találkozhassanak a lakossággal. Ezeket pedig fotókon, videókon megörökíti mind a hely, mind pedig a színház, s megosztják egymás internetes felületein, hogy mindkét fél partnerei tudjanak a másik ajánlatáról.
- Olyan megállapodásokat kötünk Sopron éttermeivel, kávézóival, cukrászdáival, üzleteivel, népszerű kulturális intézményeivel, cégeivel, hogy mi hirdetjük őket, nekünk pedig jó, ha ők hívják fel a programjainkra, bemutatóinkra a figyelmet a közös megjelenéseinkkel. A Rómeó és Júlia főszereplői: Wettstein Márk és Kiss Anna Gizella a múzeumban voltak legutóbb, ennek a kampánynak a keretében, Haumann Máté a Kultúrpresszóban bukkant fel, a kávé világnapján. illetve Labán Roland az Erhardt étteremben ebédelt.
Kiss József Az angyalok nem sírnak 1956-os témájú darabjához - amit a szerző, a színház igazgatója rendez - már kész a Látható színház kampánya.
Készülünk a szereplőkkel a városi megemlékezésre, készülnek klippek, tartanak nyílt próbát, ami nagyon elnyerte a közönség tetszését legutóbb a Rómeó és Júlia előadásnál. A novemberi bemutató előtt pedig Jászai László főszereplő, Venyige Petra és Molnár Anikó a darab két női főszereplője, Várhelyi Áron és Labán Roland, a darab „felkelői” bukkan majd fel egy nem várt helyszínen.
Seregély Dóra hozzátette: kora tavasszal terveznek egy mecénás napot létrehozni, szintén a partnerség jegyében. Miközben a cégvezetők, értékesítési és marketing munkatársak a munkájukhoz fontos előadásokon vehetnek részt, találkoznának, közben
megosztanák gondolataikat a mecenatúráról, hogyan tud ez kölcsönös előnyök mentén újra megerősödni, tovább épülni a kultúrában.
A Látható színház kampány egyértelműen a mai kor kommunikációs szokásaihoz, gyorsaságához, frissességéhez alkalmazkodva a vizuális, videós megjelenítésre épül, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a fiatalabb közönség is kedvet kapjon a színházba járáshoz. A Soproni Petőfi Színház Látható Színház fényképei, klipjei a teátrum TikTok, Instagram, Facebook oldalán követhetőek nyomon.